
Nem adnák. A hadsereg nem szívesen válna meg a Patriot rakétavédelmi ütegtől
Fotó: Regimentul 74 P A T R I O T/Facebook
Nem járul hozzá a bukaresti védelmi minisztérium, hogy Románia áradjon egy Patriot rakétavédelmi rendszert Ukrajnának – derül ki a tárca által készített jelentés kiszivárgott részleteiből.
A Digi 24 hírcsatorna szerdán jelentette be, hogy megszerezte a bizalmas jelentést, amelyet a minisztérium a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésére állított össze, és amelyet már megküldtek Klaus Iohannis államfőnek is.
A CSAT ülésén napirendre kerül az amerikai gyártású Patriot-üteg átadásának ügye is, a román hadsereg szava pedig jelentős mértékben nyom a latban.
A védelmi miniszter tárgyalt a hadsereg vezetőjével, a vezérkari tábornokokkal, a Patriot-ezred képviselőivel, és
– közölte a Digi24.
Mindazonáltal az, hogy a minisztérium nem ért egyet, még nem jelenti azt, hogy nem adják át az üteget, de valószínűleg hosszú viták várhatók a CSAT ülésén a politikum és a katonai oldal között.
Mint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis román államfő washingtoni, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott tárgyalásai után beszélt arról, hogy a washingtoni és kijevi felkérés nyomán
„Semmilyen körülmények között nem fogadom el, hogy Románia rakéta- és légvédelem nélkül maradjon. Végül is, ha valamiről lemondunk, akkor Romániának valamit kapnia kell cserébe, másképp nem fog megtörténni” - hangsúlyozta.
Marcel Ciolacu miniszterelnök közölte, az ügyet megvitatják a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT), de például Angel Tîlvăr védelmi miniszter ellenzi, hogy Románia lemondjon a rendszerről.
Nicolae Ciucă, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – aki korábban négycsillagos tábornokként a román hadsereg vezérkari főnöke volt – emlékeztetett: maga Klaus Iohannis is arról beszélt az Egyesült Államokban, hogy Ukrajna kérését a CSAT fogja majd elemezni. Szerinte „a műveleti helyzet alakulása” mellett attól is függ az egyik Patriot-rendszer átadása Ukrajnának, hogy mit kap ezért cserében Bukarest.
Mint ismeretes, Románia négy Patriot rakétavédelmi rendszert vásárol csaknem 4 milliárd dollár értékben az Egyesült Államoktól, amiről 2017-ben állapodott meg Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök Washingtonban.

Románia a Fekete-tenger partján kedden kezdődött Ramstein Legacy 24 (RALY24) elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat keretében éleslövészettel teszteli második Patriot rakétaelhárító ütegét – közölte a védelmi minisztérium.

Az Egyesült Államok nem akarja, hogy a szövetségesei a saját biztonságukat sodorják veszélybe azzal, hogy légvédelmi eszközöket adnak át Ukrajnának, csupán megkérte őket, hogy vizsgálják meg, hogyan tudnak segíteni.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!