2012. március 15., 07:482012. március 15., 07:48
Lapunk információi szerint Tőkésnek az RMDSZ-ből való távozása az Európai Parlament román néppárti delegációja keddi ülésén került terítékre, ahol elhangzott, hogy az RMDSZ elnöke levélben tájékoztatta a témában Wilfried Martens EPP-elnököt és Joseph Dault, a Néppárt EP-frakcióvezetőjét.
Ugyanezen a tanácskozáson Marian Jean Marinescu román demokrata-liberális (PDL) EP-képviselő vetette fel Tőkés kizárását, amelynek ügyében azonban még nem alakult ki végleges álláspont a PDL-ben. Kelemen Hunor lapunknak elmondta, valóban írt levelet Martensnek és Daulnak, ebben azonban egy utalás erejéig sem kérte Tőkésnek az EPP-ből és a román delegációból való kizárását.
„Arról tájékoztattam az EPP elnökét és frakcióvezetőjét, hogy a 2009-ben az RMDSZ listáján EP-mandátumot szerzett Tőkés László március 12-ei hatállyal kilépett az RMDSZ-ből, ennek nyomán semmilyen formában nem képviseli a szövetség véleményét, álláspontját a Néppártban és az EPP romániai delegációjában. Mindössze annyit kértem, vegyék tudomásul a kialakult helyzetet” – nyilatkozta a Krónikának Kelemen, hozzátéve: bár függetlenként Tőkésnek formálisan nem lenne mit keresnie az EPP-frakcióban, az RMDSZ nem fogja kérni a kizárását.
Az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke hétfőn jelentette be, hogy 22 év után kilép a szövetségből, mert nem ért egyet az alakulat politikájával.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.