Hirdetés

Nem évülnek el a pribékek bűntettei

Továbbra is büntethetők az 1989-es forradalom idején a tüntetők ellen tűzparancsot kiadó illetékesek, a bányászjárások felelősei, valamint a kommunizmus idején politikai foglyok haláláért felelős büntetés-végrehajtási alkalmazottak, miután az alkotmánybíróság csütörtökön alkotmányosnak találta a büntető törvénykönyv (Btk.) 125. cikkelyét, amely a 27/2012-es törvény alapján eltörli a gyilkosság és a tömeggyilkosság elévülését.

Balogh Levente

2013. december 12., 16:192013. december 12., 16:19

A taláros testület ülését követően Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke közölte, hogy szavazattöbbséggel úgy döntöttek: az emberölés továbbra sem évül el, így a kommunista érában politikai foglyok halálát okozó pribékek bűncselekményei sem.

A Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) még októberben állásfoglalást adott ki, amelyben jelezte: amennyiben az alkotmánybíróság alkotmányellenessé nyilvánítaná az érintett cikkelyt, akkor lehetetlenné válna a kommunizmus idején, a forradalom során elkövetett gyilkosságok és a bányászjárások felelőseinek felelősségre vonása.

A 27/2012-es törvényt egyébként egy köztörvényes elítélt, Nicolae Trebuian támadta meg az alkotmánybíróságon. Trebuiant még 2000-ben ítélték el hat évre emberülés miatt, majd bebörtönzését követően a bíróság jóváhagyta, hogy három hónapra megszakítsa a büntetést. Ezt követően azonban eltűnt. Miután ismét elfogták, bebörtönözték, ő azonban fellebbezett, mondván: elfogása pillanatában a cselekedete már elévült. A Btk. 125. cikkelye ellen azon az alapon emelt alkotmányossági kifogást, hogy az sérti azt az elvet, miszerint egy jogszabály nem járhat visszamenőleges hatállyal.

Egyébként van külföldi példa is arra, hogy egy alkotmánybíróság alkotmányosnak talált egy, a gyilkosság elévülését eltörlő törvényt. A német taláros testület 1969-ben döntött úgy, hogy a gyilkosságok és tömeggyilkosságok elévülhetetlenségét kimondó 1965-ös jogszabály alkotmányos, mivel az elévülési idő meghosszabbítása vagy eltörlése nem érinti a jogszabályok visszamenőleges hatályát tiltó rendelkezéseket. Az indoklásban ugyanakkor az is szerepelt, hogy a ’65-ös jogszabály elfogadásakor még nem járt le az érintett bűncselekmények húszéves elévülési ideje.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szintén úgy döntött 2000-ben, hogy az elévülési idő eltörlése nem sérti a visszamenőleges hatály tilalmát. A strasbourgi testület indoklásában leszögezte: a visszamenőleges hatály tiltása azt jelenti, hogy nem lehet senkit olyasmiért utólag elítélni, ami az elkövetése pillanatában nem minősül bűncselekménynek, illetve a bűncselekményekért nem lehet utólag az elkövetésük pillanatában hatályos büntetési tételeket növelni. A gyilkosság azonban mindig bűncselekménynek számított, az elévülés eltörlésével pedig nem az érte kiróható büntetés mértékét kívánják növelni. Erre hivatkozik a 27/2012-es jogszabály is.

Ráadásul romániai precedens is van: 2009-ben a legfelsőbb bíróság ítéletben kötelezte a katonai ügyészséget arra, hogy indítson bűnvádi eljárást Mişu Dulgheru, az egykori kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáte V-ös számú nyomozati főosztálya egykori vezetője ellen Alcibiade Diamandi aromán politikus – aki a Görögországban született, de 1912-ben kivándorolt Romániába, és 1941-ben I. Alkibiadész néven a rövid életű aromán Pindoszi Fejedelemség élén állt – 1948-ban bekövetkezett halála ügyében. A bírák azzal érveltek, hogy a kommunizmus ideje alatt a pribékeket nem lehetett felelősségre vonni, tetteik így nem évülhettek el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés