
Nem ért egyet az RMDSZ a kormány ama döntésével, hogy sürgősségi rendelettel módosítja a büntetőtörvénykönyvet (Btk.) és a büntetőeljárást. Ennek ellenére nem rúgja fel a balliberális koalícióval fennálló parlamenti megállapodását.
2017. február 01., 11:422017. február 01., 11:42
2017. február 01., 17:012017. február 01., 17:01
Szerdai közleményében a szövetség közölte: kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a büntető törvénykönyvet a parlamentnek kell módosítania megfelelő vita után. „Aggályosnak tartjuk, hogy a kormány kapkodva, „lefekvés előtt\" döntött ebben a kérdésben, mint ahogyan azzal sem értettünk egyet, hogy tavaly májusban az akkori technokrata kormány szintén sürgősségi kormányrendelettel módosította a Btk-t. Akkor többek között az ügyészt a bíró felé helyezte, megalapozva ezzel az ügyészi állam kialakulását. Emiatt 2016-ban senki sem tüntetett\" – olvasható az RMDSZ közleményében.
Az alakulat szerint az emberek mostani felháborodása jogos, a kormánynak nem lett volna szabad megkerülnie a parlamentet. Az RMDSZ úgy véli, sürgősségi rendeletekkel nem lehet országot vezetni, kormányozni. „Bebizonyosodott, hogy minden alkalommal, amikor sürgősségi kormányrendelettel próbálták rendezni ezt a kérdést, hibás döntéseket hoztak\" – állapítja meg az RMDSZ.
Az alakulat szerint a Btk.-t módosítani kell, hiszen ez jelenleg legalább negyven pontban alkotmányellenes. Az RMDSZ úgy véli, politikai akaratra és bátorságra van szükség, hogy ezeket a korrekciókat el lehessen végezni, „hiszen akik eddig módosítani próbálták, azokat támadások érték\". „Mi azt támogatjuk, hogy a képviselőházban sürgősségi eljárással vitassuk meg, az alkotmánybíróság döntésével hozzuk összhangba a két törvénykönyvet\" – közölte az RMDSZ.
Mint ismeretes, az RMDSZ parlamenti együttműködési megállapodást kötött a tavaly decemberi választáson győztes, a Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta bukaresti balliberális kormánykoalícióval.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!