
Románia és Moldova egyesülése az emberek, nem pedig egyes politikusok akaratán múlik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök.
2013. december 26., 16:472013. december 26., 16:47
A kormányfő egy televíziós műsorban hétfőn este beszélt az egyesülés témájáról, annak kapcsán, hogy Traian Băsescu államfő néhány hete kijelentette: Románia következő célkitűzése a Moldovával való egyesülés kell hogy legyen. „Ha egyszer, talán még a mi életünkben, talán utána, az emberekben fölmerül az óhaj, hogy azt mondják: felejtsük el a Pruton húzódó határt, ez egy történelmi ügy, amit az emberek tudnak megoldani. Nem egy politikus oldja meg, aki azt mondja: holnaptól magammal viszlek benneteket, Bukarestből akarlak vezetni, a továbbiakban ne Chişinăuból irányítsátok magatokat” – szögezte le a miniszterelnök.
Hozzátette: Romániának konkrét dolgokat kell megtennie Moldova érdekében, így segítenie kell az ország uniós integrációját, a moldovai polgárok vízummentes beutazását az uniós országokba, valamint fejlesztenie kell az oktatási intézményeket, a gáz- és áramhálózatot, valamint újjá kell építeni a második világháborúban lerombolt hidakat. Mint azt megírtuk, Ponta korábban úgy nyilatkozott: Băsescu kijelentése csak az európai integrációt ellenző, és a Moszkvához való közeledést szorgalmazó moldovai kommunisták malmára hajtja a vizet.
Iurie Leancă moldovai miniszterelnök leszögezte: az egyesülés nem szerepel országa céljai között, Moldovának pedig olyan külföldi üzenetekre van szüksége, amelyek konszolidálják, nem pedig megosztják az ország társadalmát. Kifejtette: országa számára az Európai unióhoz való csatlakozás az egyetlen megoldás arra, hogy működő, európai országgá váljon.
Leancă szerint az egyesülés emlegetése csak növeli Chişinău gondjainak a számát. Példaként azt említette, hogy Moldova déli, gagauzok lakta autonóm régiójában Băsescu kijelentése nyomán „azonnal olyan események körvonalazódtak, amelyek destabilizálhatják a helyzetet.” Emellett az orosz parlamentben olyan nyilatkozatok hangzottak el, miszerint meg kell erősíteni az orosz katonai jelenlétet Moldova keleti részében, a szakadár Transznisztriában, a chişinăui kommunista ellenzék pedig „cirkuszol” a parlamentben.
Mint arról beszámoltunk, Iurie Leancă részt vett a bukaresti kormány hétfői ülésén, amelyen Victor Ponta bejelentette: Románia kilencven millió lejjel támogatja a moldovai oktatási infrastruktúra fejlesztését.
Iulian Chifu, Băsescu államfő tanácsadója eközben kemény hangon bírálta Leancát. Facebook-oldalán kedden azt írta: a moldovai kormányfő mind miniszterelnökként, mind diplomataként, mind az Európai Néppárt tagjaként lejáratta magát, mivel „kilencven millió lejért a Băsescuval szemben álló tábor szolgálatába állt.”
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!