
Fotó: Realitatea.net
Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.
2019. augusztus 18., 11:132019. augusztus 18., 11:13
2019. augusztus 18., 11:192019. augusztus 18., 11:19
Laurenţiu Pantazi, a megyei rendőr-főkapitányság parancsnoka szerint a beteg bement egy infúziós állvánnyal két kórterembe és rátámadt a páciensekre. Az első információk szerint négy személyt megölt, kilencet pedig súlyosan megsebesített.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az agresszor 38 éves, a Buzău megyei Săgeata községből származik, és a csütörtöki nap folyamán utalták be a kórházba alkoholelvonási tünetekkel. A támadás után megpróbált elmenekülni, egy másik beteg kórházba utalása okán az egészségügyi intézményben tartózkodó rendőrnek azonban sikerült megállítania. A férfit őrizetbe vette a rendőrség.
Viorica Mihalaşcu, a săpocai pszichiátriai kórház igazgatója az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, az agresszív férfinél „akut pszichotikus epizód” lépett fel, melynek nyomán hajnali 3 óra 30 perckor rátámadt előbb a saját kórtermében fekvő betegekre, majd az egyik szomszédos kórterem pácienseire.
Az igazgató megerősítette, hogy 13 áldozata van a támadásnak. Közülük hárman a săpocai kórházban életüket vesztették, egy negyedik személy pedig a Buzău megyei sürgősségi kórházban halt bele koponya- és agyi sérüléseibe. További három betegnek szintén súlyos koponya- és agysérülései vannak, hatan pedig enyhébb arcsérüléseket szenvedtek. „A férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előre vetítették volna a bekövetkezett szerencsétlenséget” – nyilatkozta az igazgató, hozzátéve, hogy „az incidens kevesebb mint egy perc alatt, nagyon gyorsan történt”, a támadás bekövetkeztekor az osztályon tartózkodó három ápoló nem tudott közbelépni.
Az ügyben vizsgálatot indított a Buzău megyei törvényszéki ügyészség.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!