NATO-csúcs a talaj mentén

Az iratellenőrzés rövid, de alapos, a parkon átsétálva még jól megnézi magának az alanyt néhány kutyás közeg.

Az építkezési törmelékhalom elsimított tetején kialakított park egyébként hihetetlenül tiszta, sehol nem látni a romániai zöldövezetek kötelező tartozékait, az üres pillepalackot és a reklámszatyorfoszlányokat. Elárulja azonban a rendcsinálók sietségét a frissen felásott ágyássorokba dugott aranyesővesszők természetellenes bólogatása. Távolabb is találkozni lehet hasonló meglepetéssel: a képviselőház bejárata előtt – amelyet a NATO-csúcs idején a médiahad használ – elterülő smaragdzöld gyepcsíkokról kiderül, hogy nemrég göngyölítették le és szabták méretre.

Jóval komolyabb ellenőrzésen is átesik a parlamentbe igyekvő médiaszakmunkás. A marcona kormányőrök egyesével terelgetik az újságírókat, akik fél kezükkel nadrágjukat tartva (fémcsatos övek levéve) szedegetik ki az aprópénzt (is) a zsebükből, mivel a fémdetektoros kapu nem ismer tréfát. A táskák, hátizsákok tartalma sem titok, az átvilágítóberendezés a legkisebb iratkapcsot is észreveszi.

Média a kalitkában

A több mint 3500 újságíró, aki néhány napra megszállta a fővárost, az események helyszínétől gyakorlatilag hermetikusan elzárva, a parlament képviselőházi szárnyában berendezett médiaközpontban végzi, vagy inkább próbálja végezni munkáját. A helyzet fura, hiszen alig néhány száz méterre zajlik a bolygó egyik legfontosabb eseménye, a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek értekezlete, a több ezer kilométerről érkezett tudósítók azonban csak a zárt televíziós hálózaton keresztül követhetik az eseményeket. Csak néhány nagy televízió, hírügynökség vagy tekintélyes napilap kiválasztott tudósítói léphetik át a „szentély” küszöbét, hogy egy levegőt szívhassanak George W. Bushsal, Angela Merkellel vagy Gordon Brownnal. Persze belegondolni is rossz, mekkora zűrzavart okozna az izgága újságíróhorda, ha szabad bejárása lenne a tanácskozás helyszínére.

A képviselőház két emeletének előcsarnoka egyébként alaposan átalakult. A süppedős vörös szőnyegeket NATO-kékre cserélték, az épület két szintjén kialakított médiaközpontban elhelyezett asztalok végeláthatatlan sorát csak az ötméterenként felállított hatalmas plazmaképernyők villogása töri meg. És megtörténik a lehetetlen. A világ második legnagyobb épületében nincs elegendő hely az újságírók számára. Hiszen a mintegy 900 asztalt négyszer több újságíró próbálja elfoglalni. Így nem meglepő látvány, hogy valamelyik tekintélyes brit lap tisztességben megőszült, öltönyös-nyakkendős biztonságpolitikai szakújságírója a földön ülve, exkluzív környezetbe illő, drága laptopját a térdén egyensúlyozva pötyögi tudósítását. Mindeközben képernyősminket viselő hölgyek kezükben mikrofonnal, a készülék kábelén vezetik örökös társaikat, az egykedvű tévéoperatőröket, akik hatalmas fémállványaikkal és kameráikkal vállukon szlalomoznak a talajmenti tudósítók között.

Valamelyest kárpótolják a média munkásait a grandiózus termekben esténként rendezett sajtófogadások, amelyeken a hagyományos román fogásokat beharangozó reklámszövegek ellenére bőségesen találhatók tengeri herkentyűk és francia konyak. A. G. Weinberger blueszenész és csapata hősiesen játszik a színpadon, de a stukkókkal és aranydíszekkel rogyásig megrakott falak gyalázatos akusztikája alaktalan masszává torzítja az egyébként kitűnő muzsikát.

Tánclépésben Bukarest főutcáin

A NATO-csúcs előtt beharangozott és könyörtelenül alkalmazott forgalmi korlátozások és biztonsági intézkedések ellenére Bukarest központjában meglepően csendesek az utcák. Hiszen a forgalmi dugók, elakadások rémképével ijesztgetett lakosok jelentős része minivakációját tölti otthon vagy a városon kívül, az esemény idejére ajándékba kapott néhány szabadnapon. „Huszonöt éve vezetek Bukarest utcáin, de ilyen pangást még nem láttam” – mondja egy gépkocsivezető. Örül annak, hogy a korábban egy óra alatt bejárható távot most negyedóra alatt teszi meg, az azonban már nem tetszik neki, hogy a lezárt útszakaszok miatt bizonyos helyeket csak a fél várost megkerülve lehet megközelíteni.

A belvárosi utcákon ballagva olyan érzése támad az embernek, mintha a város vasárnap reggeli ébredését nézné. Két elem nem illik a képbe: a patikatiszta környezet a hivatalos konvojok útvonalai mentén és az egymástól hallótávolságra posztoló sárga mellényes rendőrök és csendőrök, akik udvariasan, de határozottan utasítják rendre a tilosban bóklászó autóvezetőket és gyalogosokat. Odébb, a hivatalos helyszínektől távolabbra azonban a belvárosi paloták között düledező vityillók körül ugyanúgy hegyekben áll a szemét, mint általában, készen arra, hogy ismét elárassza a tereket. A mellékutca járdáján pedig komótosan vakarózik a nagyvárosi kóbor kutya, az élő szimbólum. Nemsokára visszatérhet megszokott helyére, a parlament tövébe, a hervadozó gyepszőnyegre.

Fall Sándor, Bukarest