
A kormányzó baloldali szövetség jelentős győzelmét vetíti előre a május 25-ei európai parlamenti választások előtt egy hónappal készült, kedden közzétett felmérés.
2014. április 29., 20:152014. április 29., 20:15
A CSCI közvélemény-kutató adatai szerint a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért és a Konzervatív Párt alkotta PSD–UNPR–PC-szövetség a voksok 42 százalékára számíthat az uniós törvényhozási megmérettetésen.
Mögötte a kormányból nemrég kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) következik 15 százalékkal, ami azt jelzi, a liberálisok nem tudtak profitálni az ellenzéki szerep felvállalásából. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) sem tudta növelni támogatottságát.
A párt mindössze 10 százalékos népszerűsége ugyanakkor minden bizonnyal annak tudható be, hogy a Traian Băsescu államfőhöz közel álló politikusok és értelmiségiek alapította Népi Mozgalom Párt (PMP) támogatottsága viszont 9 százalékos. Mint ismeretes, az államfő tavaly márciusban szakított a korábban általa vezetett PDL-vel, így támogatóinak jelentős része most az új párt mellé állt.
Az RMDSZ a felmérés szerint biztos bejutó 6 százalékos támogatottsággal, ezzel pedig véget is ér az EP-mandátumra esélyes pártok sora. A függetlenként induló, összeférhetetlenségi ügyei miatt a liberális pártból kilépett egykori művelődési miniszter, Mircea Diaconu támogatottsága 4 százalékos, így esélye lehet a mandátumszerzésre.
A felmérés értelmében a PSD–UNPR–PC-szövetség 16, a PNL 6, a PDL 4, a PMP 3, az RMDSZ 2 mandátumot nyerhet a Romániának járó 32 parlamenti helyből, amelyek egyike Diaconunak juthat. A felmérés április 23. és 26. között készült 110 fős mintán. A hibahatár 3 százalékos.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!