
Egyelőre homályba vész, pontosan ki is vesz részt a két ország kormánya képviseletében a Magyarország és Románia közötti első autópálya-határátkelő szombati avatóünnepségén Nagylakon, mivel az előzetes információkkal ellentétben sem Victor Ponta román, sem Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvétele nem nyert hivatalos megerősítést.
2015. július 08., 15:412015. július 08., 15:41
2015. július 08., 17:312015. július 08., 17:31
A Hotnews hírportál értesülései szerint román részről egyelőre csak Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök, magyar részről pedig Semjén Zsolt kormányfő-helyettes részvételét jelezték.
Bár a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezete korábban arról tájékoztatta a sajtót, hogy az eseményen mindkét kormányfő részt vesz, ez jelen állás szerint nem így lesz. Victor Ponta román miniszterelnök ugyanis, mint az köztudott, június 14-e óta Törökországban tartózkodott, mivel egy isztambuli klinikán műtette meg egy kosárlabda-mérkőzés során megsérült térdét. A térdszalagműtétet követően a miniszterelnök azt jelezte, hogy mintegy 28 napig marad távol.
A HotNews kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy a miniszterelnök – bár szerdán hazatért –, nem biztos, hogy részt vesz az avatóünnepségen. Szerdán még nem szerepelt a kormányfő hivatalos programjai között a nagylaki rendezvény.
Azt sem tudni biztosan, hogy a román közlekedési tárca részéről ki lesz ott az eseményen: Ioan Rus, aki egy néhány héttel ezelőtti, a külföldön élő románokat sértő kijelentése miatt távozott, vagy az utódjául kijelölt Mihai Fifor.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök esetében jelen állás szerint nem tekinthető valószínűnek a részvétel. A Vs.hu portál szerint a kormányfőnek erre a hétre semmilyen hivatalos programja nincs, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan a portál kérdésére leszögezte: a miniszterelnök programjában nincs hivatalos, sajtónyilvános esemény.
A Krónika kérdésére, miszerint azóta változott-e a helyzet, és a miniszterelnök programjában szerepel-e a nagylaki avatóünnepségen való részvétel, egyelőre nem kaptunk választ.
Az eseményen egyébként az A1-es autópálya Arad és Pécska közötti 16, illetve a magyar M 43-as sztráda Makó és az országhatár közötti, 23 kilométeres szakaszát adják át a forgalomnak.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!