Hirdetés

Nagy tárca nélkül maradt

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Az RMDSZ Traian Bãsescu államfő politikai bosszújának tudja be a távközlési miniszter felfüggesztését. Traian Bãsescu államfő tegnap felfüggesztette tisztségéből Nagy Zsolt informatikai és távközlési minisztert. Az elnök azzal indokolta döntését – amelyre az alkotmány biztosít számára lehetőséget –, hogy az RMDSZ-es tárcavezető ellen május 4-én bűnvádi eljárást indított a főügyészség.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. június 12., 00:002007. június 12., 00:00

Nagy Zsoltot a tavaly kirobbant kémbotrányban gyanúsítják határokon átívelő bűnözői csoport támogatásával, amelynek tagjai titkos gazdasági adatokhoz fértek hozzá bukaresti hivatalnokok segítségével, és az információkat állami vállalatok magánosításában érdekelt társaságoknak szolgáltatták ki. A nyomozati anyag szerint a miniszter feladata volt ellenőrizni: nem hallgatják-e le a hatóságok a Sztamen Sztancsev bolgár állampolgár, a Credit Suisse First Boston befektetői tanácsadó iroda romániai képviselője által kiépített kémhálózat tagjainak telefonbeszélgetéseit. Az RMDSZ vezetői politikai döntésnek és Bãsescu bosszújának nevezték az eljárást, amiért a szövetség nem támogatta a demokratáknak a liberális–

RMDSZ kormány elleni bizalmatlansági indítványát. „Marhaság” – jellemezte az ellene felhozott vádakat lapunk kérdésére Nagy Zsolt, miután tegnap másfél órán keresztül tanulmányozta a főügyészségen a róla szóló harmincoldalas nyomozati anyagot.

Egyúttal meggyőződésének adott hangot, miszerint ügyét az államfő az RMDSZ elleni politikai zsarolásra használja fel. Hozzátette: az informatikai tárca irányítását távollétében valószínűleg korábbi kabinetfőnöke, Porcsalmi Bálint államtitkár látja el.

A tavaly kirobbant energetikaprivatizációs „kémbotrány” ügyében a bukaresti főügyészség mindeddig tíz személy ellen emelt vádat, illetve indított bűnvádi eljárást. A nyomozó hatóság szerint a határokon átívelő szervezett bűnözői csoportot Sztamen Sztancsev bolgár állampolgárságú üzletember, a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi tanácsadó cég képviselője építette ki. Az ügyészek szerint Sztancsev állítólagos kémhálózatának magas rangú minisztériumi tisztviselők szolgáltattak ki bizalmas, több esetben államtitoknak számító információkat privatizáció előtt álló állami vállalatokról, a magánosítási folyamat kulisszatitkairól. A főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) azt állítja, Nagy Zsolt többek között abban támogatta a Sztancsev-csoportot, hogy a versenytárgyaláson megszerezhesse a Román Posta és a RomTelecom privatizációjában közreműködő tanácsadói megbízatást. Az RMDSZ-es minisztert a nemzetközi szervezett bűnözői csoport támogatásán kívül korábban árulással is gyanúsították, ezt a besorolást azonban időközben ejtette az ügyészség. A közvádlók telefonbeszélgetések lehallgatására és az érintettek megfigyelése alapján készített videofelvételekre alapozták a büntetőeljárás elindítását. Bukaresti sajtóértesülések szerint a nyomozati anyag megemlíti, hogy Nagy Zsolt nyilvános helyeken, tehát nem hivatalos keretek között többször találkozott a privatizációban érdekelt bolgár tanácsadóval, akivel az ügyészek szerint meglehetősen bizalmas viszonyt ápolt. Noha a teljes bűnvádi dosszié nem nyilvános, az Evenimentul zilei napilap nemrég arról cikkezett: értesülései szerint ebben szerepel, hogy a tárcavezető tavaly Sztancsev pénzén nyaralt néhány napot Bulgáriában. „A nyomozati anyag koholmány, az újság és az ügyészség egyaránt hazudik” – szögezte le a Krónikának tegnap Nagy Zsolt, aki korábban számlát mutatott be az ügyészeknek, amelyből kiderül, hogy az üdülés költségeit ő állta. Kérdésünkre elmondta, a „badarságoktól” hemzsegő dosszié mások lehallgatott telefonbeszélgetéseit tartalmazza, arról azonban nincs tudomása, hogy az ő beszélgetéseit is lehallgatták volna a titkosszolgálatok. „Jelzésértékű azonban, hogy a szolgálatok bevallották, tavaly egymillió telefonlehallgatást hajtottak végre” – állapította meg Nagy, aki Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter után a második tárcavezető a 2004-es választások óta, akit Traian Bãsescu felfüggeszt tisztségéből. Emlékezetes, noha az ügyészség később ejtette az Atanasiu elleni vádakat, az államfő nem helyezte vissza posztjára Atanasiut.

R. Sz.


Az energetikaprivatizációs „kémbotrány” érintettjei

Sztamen Sztancsev Credit Suisse First Boston kémkedés, szervezett bűnözés

Vadim Benjatov Don Credit Suisse First Boston kémkedés, szervezett bűnözés

Michal Susak Credit Suisse First Boston kémkedés, szervezett bűnözés

Mircea Cãlin Flore Credit Suisse First Boston kémkedés, szervezett bűnözés

Musztafa Oral nemzetközi tanácsadó kémkedésben való bűnrészesség

Mihai Dorinel Mucea állami vagyonügynökség árulás

volt helyettes vezetője

Robert Marius Neagoe állami vagyonügynökség volt igazgatója árulás

Mihai Radu Donciu tanácsadó, távközlési minisztérium árulás

Codruþ ªereº volt gazdasági miniszter árulás, a nemzetgazdaság aláásása

Nagy Zsolt felfüggesztett távközlési miniszter szervezett bűnbanda támogatása

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés