Hirdetés

Nagy feneket kerített Iohannis a „szívügyének” tartott oktatási törvények kihirdetésének

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Az oktatási törvények szilárd keretet biztosítanak egy olyan oktatási rendszer felépítéséhez, amely kiállja az idő próbáját, ugyanakkor a két jogszabály önmagában nem fogja megoldani a rendszer akut problémáit, csak akkor, ha valóban gyakorlatba ültetik őket – mondta Klaus Iohannis államfő kedden, miután kihirdette a közoktatási és a felsőoktatási törvényt.

Hírösszefoglaló

2023. július 04., 20:222023. július 04., 20:22

2023. július 04., 21:132023. július 04., 21:13

A Cotroceni-palotában mondott beszédében Iohannis reményét fejezte ki, hogy a törvények ünnepélyes kihirdetésén részt vevő döntéshozók hozzásegítik a Képzett Románia projekt gyakorlatba ültetését. „A mi felelősségünk arra ösztönözni a fiatalokat, hogy megvalósítsák a bennük rejlő lehetőségeket, és megadni a jövő nemzedékeknek azokat az eszközöket, amelyekre szükségük van a folyamatosan változó világban való boldoguláshoz. Továbbra is szilárd meggyőződésem, hogy csak minőségi oktatással építhetjük fel a tudásra, az innovációra és haladásra alapozó társadalmat” – mondta Iohannis.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy a Képzett Románia projekt személyes „szívügye” és mandátumainak prioritása volt, és most, a közoktatási és felsőoktatási törvény hatályba lépésével valósággá válik.

Hirdetés

Felidézte, hogy a törvények előkészítésében oktatási szakértők, a hatóságok, tanulók, egyetemisták, tanárok, vállalkozók képviselői vettek részt, és az elmúlt évek összetett válságai dacára is sikerült elnyerni hozzájuk a szükséges politikai támogatást. „A gyorsan fejlődő technológia és a folyamatosan változó munkaerőpiac alkalmazkodóképességet, kreativitást és kritikus gondolkodást igényel. A ma elfogadott törvények megteremtik egy olyan Románia alapjait, amely ráhangolódik a 21. század történéseire, és amely teljes mértékben kihasználja a jövő lehetőségeit” – jelentette ki az államfő.

Az elnök szerint az új oktatási törvények célja a jelenlegi oktatási rendszer hiányosságainak orvoslása, a magasabb színvonalú oktatás, a tanárok támogatása és tisztelete. A jogszabályok támogatják a beruházásokat, kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű térségek lakóinak, és nagy hangsúlyt fektetnek a diákok biztonságára. Az új közoktatási törvény számos programot ír elő az iskolai erőszak elleni küzdelemre, a hátrányos helyzetű tanulók élelmiszerhez való hozzáférésének biztosítására, az iskolai lemorzsolódás csökkentésére, illetve a sport népszerűsítésére; az egyes diákok igényeinek figyelembevételével pedig visszaszorítja majd a funkcionális analfabetizmust – hangsúlyozta Iohannis.

Szerinte a jogszabályok vonzóvá teszik a tanári pályát az egyetem padjaiból kikerülő fiatalok számára.

Az elnök szerint a tanárok teljesítményét és elkötelezettségét indokolt esetben munkaidő-csökkentéssel, nyugdíjazáskor pedig bónuszokkal ismerik majd el, és azok a tanárok, akik hátrányos helyzetű közösségekben tanítanak, pluszjuttatásokban és támogatásban részesülnek. Minden tanárnak lehetősége lesz a továbbképzésre, és azok számára, akik készek több tantárgyat tanítani, bevezetik a kettős szakosodást igazoló tanári oklevelet – sorolta Iohannis.

•  Fotó: Presidency Galéria

Fotó: Presidency

Kulcsfontosságú reformokat hoz a felsőoktatási törvény is az államfő szerint: a munkaerőpiac követelményeihez alkalmazkodva kiterjesztik a duális oktatást, amely érdekében integrált konzorciumokat hoznak létre. „A technika fejlődése ugyanis magasan képzett végzősök jelentkezését fogja megkövetelni; ezért az egzakt tudományok terén határon túli képzési lehetőségeket is támogatni fognak. Ugyanakkor kialakítják az egyetemi etikai szabályok, valamint a minden felelősre vonatkozó szankciók egyértelmű és átlátható rendszerét” – mondta az elnök.

A ceremónia végén Iohannis közös fotót készített a jelenlévőkkel, megjegyezve, hogy bármennyire is sokan vannak az ünnepségen, az oktatási törvények kidolgozásához ennél jóval többen járultak hozzá.

„Minden bizonnyal ez a legtöbbet vitatott törvény minden idők Romániájában, és sokan továbbra is vitatkozni akarnak róla; de én azt javaslom, hogy azok legyenek sokan, akik alkalmazzák” – fogalmazott Klaus Iohannis. Az alkalomból a Cotroceni-palotában tartott ceremónián mintegy 120 személy vett részt, köztük Nicolae Ciucă szenátusi elnök, az alkotmánybíróság elnöke, Marian Enache, több kormánytag, törvényhozók, elnöki tanácsadók és államtanácsosok. 2018-ban hasonló ceremónia keretében hirdette ki államfő az Erdélyt Moldvával összekötő Egyesülés autópálya megépítéséről szóló jogszabályt.

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje alkotmányossági óvásait – amelyek szerint a jogszabályok sértik az oktatáshoz való jogot és a jogegyenlőség elvét – az alkotmánybíróság elutasította. Az USR néhány képviselője a reformcsomag kihirdetése napján molinókat feszített ki az elnöki hivatal bejáratánál, amelyek szerint „a Művelt Románia kudarca, hogy 50 ezer végzős nem iratkozott be az érettségire”, „Nagy néma, ma kihirdeti a nagy semmit”, „a Művelt Románia egy újabb korosztály feláldozását jelenti”.

Az új közoktatási törvény kötelezővé teszi a kiscsoportot az óvodai oktatáson belül a 2030-2031-es tanévtől. A jogszabály értelmében az ősszel ötödik osztályt kezdő generáció lesz az első, amelyiknél az új törvény szerint szervezik meg az országos képességfelmérő vizsgát és a középiskolai felvételit, az érettségit érintő módosításokat pedig a 2025-2026-os tanévben kilencedik osztályt kezdő diákok vizsgáján alkalmazzák majd először.

A törvény egyebek mellett előírja, hogy a tanulókat csak súlyos esetekben lehet kizárni az iskolából, és az intézkedést fegyelmi eljárásnak kell megelőznie, amely során biztosítani kell a védelemhez és a fellebbezéshez való jogot.

A jogszabály kimondja, az oktatási minisztérium jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy egy osztályban vagy óvodai, bölcsődei csoportban a gyerekek száma kettőnél többel haladja meg a megengedett maximális létszámot. Az elszigetelt települések iskoláiban vagy ahol a tanulók létszáma kisebb a törvény által előírtnál, engedélyezett az összevont osztályok létrehozása, a 8. osztálynak azonban létszámtól függetlenül különállónak kell lennie.

•  Fotó: Presidency Galéria

Fotó: Presidency

Egy másik előírás szerint a pedagógusok, szülők és nagykorú tanulók hozzájárulásával az iskolák térfigyelő kamerákat szereltethetnek fel az osztálytermekbe. A törvény arról is rendelkezik, hogy a pedagógusok a nyugdíjkorhatár elérése után is megmaradhatnak az állásukban 70 éves korukig. Ilyen esetekben évente kérelmezniük kell munkaviszonyuk meghosszabbítását, a tanintézetnek pedig az igénylés benyújtásától számított 30 napon belül el kell bírálnia azt, majd közölnie kell a döntést az indoklással együtt.

A felsőoktatási törvény öt évben szabja meg a rektori megbízatás időtartamát, és előírja, hogy egy személynek legfeljebb két rektori megbízatása lehet egyazon intézményben.

A jogszabály ugyanakkor azt is rögzíti, hogy az akkreditált felsőoktatási intézményekben nappali tagozaton tanuló diákok 90 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a belföldi tömegközlekedési eszközökön és vonatjáratokon a teljes naptári évben, 30 éves korukig.

Az oktatási törvényeket a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotta kormány indítványozta a Klaus Iohannis államfő által 2016-ban kezdeményezett Képzett Románia projekt alapján. A két jogszabályt május 22-én fogadta el a szenátus döntő házként. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje megtámadta a törvényeket az alkotmánybíróságon, arra hivatkozva, hogy azok korlátozzák a gyermekek oktatáshoz való jogát és sértik a jogegyenlőség elvét. Június 21-én az alkotmánybíróság elutasította a két ellenzéki párt beadványát. Később több diák- és egyetemistaszervezet, valamint az ellenzék képviselői is kérték az államfőtől, hogy küldje vissza a törvényeket a parlamentnek újbóli megfontolásra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

A kormány felelősséget vállalt a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért

Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért.

A kormány felelősséget vállalt a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Vádat emeltek egy volt PSD-s szenátor ellen, aki le akart fizetni egy minisztert

Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.

Vádat emeltek egy volt PSD-s szenátor ellen, aki le akart fizetni egy minisztert
2025. december 02., kedd

Bolojan lemondását követelték a tiltakozó parlamenti alkalmazottak

Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.

Bolojan lemondását követelték a tiltakozó parlamenti alkalmazottak
2025. december 02., kedd

Kelemen: ma nem tűnik úgy, hogy a koalícióban bárki is a kormány bukását akarná, de meglátjuk, mi lesz egy hét múlva

Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ma nem tűnik úgy, hogy a koalícióban bárki is a kormány bukását akarná, de meglátjuk, mi lesz egy hét múlva
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Lemondáshoz vezető önéletrajzok és szakdolgozatok – Romániai politikusok emlékezetes „önfényezései”

A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.

Lemondáshoz vezető önéletrajzok és szakdolgozatok – Romániai politikusok emlékezetes „önfényezései”
2025. december 02., kedd

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás

A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás
2025. december 02., kedd

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége

Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége
Hirdetés
2025. december 02., kedd

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
2025. december 01., hétfő

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország

Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország
2025. december 01., hétfő

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen
Hirdetés
Hirdetés