Hirdetés

Munkában az Udrea-bizottság

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Magát Elena Udreát egyelőre nem idézi be az ügyében eljáró vizsgálóbizottság, ehelyett a közpénzek felhasználását igazoló dokumentumokat kívánja áttekinteni. A PSD elnöke közben ismét a közpénzek saját célra való felhasználásával vádolta meg a minisztert.

Balogh Levente

2009. augusztus 05., 08:222009. augusztus 05., 08:22

Egyelőre nem idézik be az ellene felmerült sikkasztási vádak ügyében létrehozott parlamenti bizottság elé Elena Udrea demokrata-liberális turisztikai minisztert. Ezt a testület tegnapi, első ülésén Ludovic Orban liberális párti bizottsági elnök mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálat első szakaszában a vonatkozó dokumentumokat kívánják áttanulmányozni. „Egyelőre azt szeretnénk, hogy a dokumentumok beszéljenek” – ecsetelte Orban. Kifejtette: nincs szó arról, hogy személyes harcot folytatna a miniszter ellen, ez csupán azok „rosszindulatú” kitalációja, akik a törvényes alapon működő bizottságot abban a fényben kívánják feltüntetni, mintha hajtóvadászatot indított volna egy miniszter ellen.

A tegnapi ülésen a testület a további munkarendről döntött. Ennek értelmében keddre beidézik a Jurnalul Naţional, a Gardianul és Cotidianul újságíróit, akik leleplező írásaikban fényt derítettek a turisztikai tárca pénzügyei körüli rendellenességekre. Emellett arra szólították fel a minisztériumot, hogy bocsássa a testület rendelkezésére az éves beszerzésekről szóló tervezetet, az éves költségvetést tartalmazó dokumentumokat, valamint a minisztérium személyi állományának névsorát.

Egyúttal információkat kértek a Közbeszerzéseket Felügyelő Állami Hatóságtól arra nézve, hány ellenőrzést végeztek idén a turisztikai tárcánál. Kérik a tárcától a különféle miniszteri kiszállásokra meghívott újságírók napidíját tartalmazó listát, ami azonban csak a bizottság tagjai számára lesz hozzáférhető. Mint arról beszámoltunk, a bizottságot a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdeményezésére hozta létre a képviselőház PNL-s, szociáldemokrata és RMDSZ-es frakciója, a Demokrata-Liberális Párt nem volt hajlandó tagokat delegálni a testületbe, mivel úgy véli, politikai boszorkányüldözésről van szó a párt által delegált miniszterek ellen, amihez nem kíván asszisztálni.

A bizottságot azért hívták életre, hogy kiderítsék: pontosan mire is költötte a tárca az ország külföldi népszerűsítésére kidolgozott, Romania, Land of Choice elnevezésű reklámkampány június 5-i, Párizsban megtartott rendezvényére szánt öszszegeket. Konkrétan azt firtatják, az esemény megszervezése során betartották-e a törvényes eljárásokat, illetve azt, hogy milyen körülmények között kötöttek szerződést nemzetközi televíziós csatornákkal az országot népszerűsítő kampány sugárzásáról.

Vizsgálják a belföldi turizmust népszerűsítő kampányról szóló szerződéseket is, és kivizsgálják azon vádakat is, amelyek szerint a tárca csupán azon települések számára utalt pénzt turisztikai fejlesztésre, amelyek élén PDL-s polgármester áll. A bizottság célkeresztjében bekerült a Húsvét Bukovinában és a Tengerparti fény nevű programsorozat is, emellett azt vizsgálják, rendeltetésszerűen használták-e fel az április 19-i, mamaiai Goran Bregovics-koncertre szánt pénzeket.

Vizsgálják a tárca közbeszerzéseit is. Az Udrea-bizottság munkája kapcsán megszólalt Mircea Geoană, a PSD elnöke, aki annak ellenére, hogy hétfőn a két koalíciós párt fegyverszünetet kötött, amelynek lényege, hogy nem támadják nyilvánosan egymás minisztereit, hevesen bírálta Elena Udreát. A politikus szerint a miniszter saját maga és közvetlen főnöke számára kampányol a rendelkezésére álló közpénzekből, egyben elárulta, hogy a hétfői koalíciós egyeztetés egyik legfőbb témája az Udrea-ügy volt.

Udrea és Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági és sportminiszter kapcsán – aki ellen szintén közpénzek hűtlen kezelése miatt állítottak fel vizsgálóbizottságot, majd a testület tevékenysége nyomán ügyészségi vádemelés is történt, ezért távoznia kellett tisztségéből – a pártelnök kifejtette, a két miniszter ügye kirívó példája annak, hogyan használtak fel közpénzeket politikai és választási célokra. Meg nem erősített hírek szerint egyébként a PDL hétfőn határozottan felszólította a PSD-t, vonuljon ki az Udrea-bizottságból, és hagyja békén a minisztert, ez elől azonban a szociáldemokraták elzárkóztak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés