
A román hatóságok nem tervezik a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását – jelentette ki vasárnap a Pro Tv kereskedelmi csatornának adott interjúban Mihnea Motoc.
2016. március 20., 19:022016. március 20., 19:02
2016. március 20., 19:032016. március 20., 19:03
A védelmi miniszter úgy pontosított ugyanakkor, hogy Románia 2007-ben nem eltörölte, hanem csak felfüggesztette a kötelező szolgálatot.
Motoc közölte, a védelmi tárcát erősen foglalkoztatja, miként tudja pótolni a sorkatonák kiesése nyomán keletkezett állományhiányt, amelyre szerinte részben megoldást jelenthet az önkéntes tartalékosságról szóló, 2017 januárjában hatályba lépő törvény. Ennek alapján az állam javadalmazásban részesítené a hadsereg kötelékeibe önkéntes tartalékosként beálló férfiakat, akik megtarthatnák eredeti munkahelyüket.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!