
Elrettentés. Moșteanu további orosz provokációkra számít, de azt mondja, a szövetségesekkel együtt meg kell mutatni, hogy a NATO képes megvédeni magát
Fotó: gov.ro
Fontos megmutatni az oroszoknak, hogy készek vagyunk megvédeni magunkat – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
2025. szeptember 19., 12:332025. szeptember 19., 12:33
Moșteanu az orosz drónok Románia légterébe való behatolása kapcsán kifejtette: álláspontja szerint Oroszország további provokációkat fog végrehajtani.
Fontos, hogy bölcs döntéseket hozzunk, és megmutassuk, hogy készek vagyunk erre a szövetségeseinkkel együtt” – mondta Moșteanu.
„Ez a szövetség bizonyítja, hogy működik, és ezt itt, Románia területeé, jobban látjuk, mint valaha, mert sajnos néhány romániai polgár Tulcea erkélyéről figyeli a háborút, és ez a valóság, de megnyugodhatunk, mert részesei vagyunk ennek a nagy védelmi ernyőnek” – tette hozzá a miniszter.

Egyre több olyan incidensre számíthatunk, amelyek során orosz drónok sértik meg Románia légterét – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A csütörtökön a konstancai tengerparton talált drónalkatrészekről a védelmi miniszter azt mondta, hogy vizsgálják az ügyet.
és tegnap az összes érintett állami szerv odament, mert nem tudjuk, mi más van még ott” – fogalmazott a miniszter.
Ionuț Moșteanu szerint minden ilyen eset normális, mivel „szomszédosak vagyunk a háborúval”, és Románia szövetségeseivel együtt gyorsabban reagál majd az ilyen kihívásokra.
„Időnként drónok maradványait látjuk, legyenek azok tengeri vagy légi drónok, amelyek román területen, a Dobrudzsa térségben vagy a Fekete-tenger partján jelennek meg. Több mint 20 olyan eset történt, amikor drónok darabjai hullottak román területre, miután az ukrán légvédelmi tűz megsemmisítette őket, és ezeket dokumentálták és jelentették. Amíg itt vagyok a minisztériumban, igyekszem gyorsabban kommunikálni, hogy ez a valóság. Időnként egy repülőgép belép Románia által ellenőrzött légtérbe, a Fekete-tenger felett, és ilyen dolgok történnek.
A fontos az, hogy intézményeink minden nap ezt tegyék, jobban együttműködjenek egymással, jobban együttműködjenek szövetségeseinkkel, és gyorsabban reagáljanak az ilyen kihívásokra” – tette hozzá.
Mint arról beszámoltunk, szombaton egy drón hatolt be Románia légterébe Dobrudzsa északi részén,. Két román F-16-os repülőgép elfogta a drónt, és körülbelül 50 percig vizuális és szakaszos radaros kapcsolatot tartott vele.
A drónt a védelmi minisztérium orosz Geranyként azonosította, de a Kreml tagadta a vádakat.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
1 hozzászólás