
Fotó: Veres Nándor
A választások összevonására irányuló, újabb javaslatot ismertetett a napokban a Nemzeti Liberális Párt a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel: a G4media.ro hírportál értesülései szerint most éppen azt szeretnék elérni, hogy június 9-én egyszerre tartsanak európai parlamenti és helyhatósági választásokat Romániában. Döntés egyelőre nem született.
2024. január 25., 14:302024. január 25., 14:30
Amennyiben a szociáldemokraták rábólintanának a kisebbik kormánypárt ötletére, az azt jelentené, hogy a szeptember végén esedékes helyhatósági választásokat előrehoznák a nyári időszakra.
A G4media szerint azért ez az igyekezet a liberálisok részéről, mivel ebben az esetben
Az AUR-nak ugyanis nincsenek polgármesterei, megyei önkormányzati elnökei, helyi vagy megyei tanácsosai.
Mint ismeretes, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a PNL és az AUR fej-fej mellett állnak, sőt, olyan felmérések is akadnak, amelyek szerint a szélsőséges párt már maga mögött tudta a liberálisokat.
Korábban az önkormányzati és az állmfőválasztás összevonására tettek javaslatot, tekintettel arra, hogy a parlamenti választásokat nem lehet áthelyezni. Átlagban azzal érvelnek, hogy ezzel komoly pénzösszegeket lehetne megtakarítani az államkassza számára, azonban

Továbbra sem tett le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) arról, hogy esélyei növelése érdekében összevonjon egyes, jövő évben esedékes választásokat: a párt azt szeretné, ha az önkormányzati választásokat összekapcsolnák az elnökválasztás első fordulójával.
Marcel Ciolacu PSD-elnök január közepén is azt nyilatkozta: „nem hiszem, hogy Románia szegényebb lesz egy demokratikus gyakorlattól”. „Ne váljunk nevetségessé” – mondta Ciolacu. „Költjük a pénzt, és néha a közpénzt is pazarolják. De amikor a demokráciáról van szó, hirtelen nagyon megfontoltakká válunk” – reagált ironikusan a liberálisok felvetésére. A PSD vezetője úgy véli, az ilyen politikai trükkök „nem fogják becsapni a románokat”. „Aki összevonásokkal próbálja becsapni a románokat, mondván, hogy ezzel pénzt lehet megtakarítani, az nem lesz sikeres. A románokat már nem lehet becsapni” – szögezte le.
Ugyanakkor megjegyezte: bizonyos választásokat össze lehet vonni, de nem politikai érdekből, ehhez viszont parlamenti döntés szükséges. „Véleményem szerint ez egy elhamarkodott vita. A legfontosabbak az európai parlamenti választások. Ez lesz a barométer, és megmutatja, hogy ennek a koalíciónak van-e jövője 2024 után. És akkor azt hiszem, leülhetünk és megbeszélhetünk mindent” – jelentette ki.
Mint ismeretes, idén választási szuperév lesz Romániában: európai parlamenti, parlamenti, önkormányzati és államfőválasztás is esedékes.

Jelenleg nehéz lenne választási szövetséget létrehozni a bukaresti kormánykoalíciót alkotó PSD és a PNL között, mint ahogy közös listákat állítani is, de a választások után ismét létrejöhet a PSD–PNL-koalíció – jelentette ki Marcel Ciolacu.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!