Hirdetés

MOGYE: önállósult a magyar vonal

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

[FRISSÍTETT] Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – jelentette be Cătălin Baba oktatási miniszter. A március 13-án közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezet szerint a MOGYE meglévő három kara mellett egy negyedik alakul, amely az intézményben zajló magyar nyelvű orvos-, gyógyszerész- és nővérképzést, az angol nyelvű orvosképzést, valamint a román és magyar nyelvű bábaképzést foglalja magában.

Szucher Ervin

Gyergyai Csaba

2012. március 28., 09:262012. március 28., 09:26

A karon 325 magyar és 50 angol tannyelvű helyet hirdetnek meg, a bábaképző 25 helyén pedig közel fele-fele arányban osztoznak a románul és magyarul tanuló hallgatók. A szaktárca vezetője a kabinet ülése után azt mondta: a kormányhatározat nem vezet be új oktatási programot az egyetemen, egyszerűen érvényt szerez az oktatási törvénynek (amely a tanintézeten belüli szervezeti önállóságot ír elő a romániai többnyelvű egyetemeken – szerk. megj.). Cătălin Baba szerint a kabinet német nyelvű orvosképzést is indítana a MOGYE-n, ez azonban távlati terv, tette hozzá. „Az egyetem a törvény értelmében lebonyolítja a belső választásokat, és megteszi azokat az adminisztrációs lépéseket, amelyek során elfoglalják az üres tanári állásokat is” – tette hozzá Dan Suciu kormányszóvivő.

Bekeményít az ellenzék

Leonard Azamfirei, a MOGYE ideiglenes rektora a határozat elfogadása után úgy nyilatkozott, fogalma sincs, ki fogja majd gyakorlatba ültetni az új kormányhatározatot, mivel a minisztérium nem ismeri el az intézmény vezetését. „Egyértelmű, hogy a rendelkezés végrehajtása adminisztratív akadályokba ütközik. Április 2-án ülésezik a szenátus vezetősége, melynek keretében minden bizonnyal tárgyalunk majd arról is, hogyan alkalmazzuk a határozatot” – nyilatkozta Azamfirei.

Amint arról korábban írtunk, noha a tárca nem fogadta el az egyetem chartáját, a MOGYE-n az új alapokmány szerint tartották meg a belső választásokat, amelyen február 22-én Azamfireit (az orvosi kar korábbi dékánját) választották rektorrá. Az egyetem leköszönt rektora, Constantin Copotoiu a Krónikától értesült a kormányhatározat elfogadásáról, és nem kívánta kommentálni azt. Arra a kérdésünkre, hogy az új helyzetben a magyar kar létrehozása ellen küzdő román nemzetiségű vezetők szemszögéből mi következik az egyetem életében, Copotoiu csak anynyit mondott, hogy előbb látni szeretné a kormányhatározat pontos szövegét, és csak annak ismeretében hajlandó további stratégiáról tárgyalni.

Victor Ponta, az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) társelnöke a kormányülés után azonnal jelezte: tartja magát korábbi ígéretéhez, és bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben a kormány ellen, amelynek „gyenge vezetője kapitulált az RMDSZ előtt”. Az orvosi és gyógyszerészeti egyetem szakszervezete is bejelentette: bepereli az oktatásügyi minisztériumot, mivel az szerintük megszegte a közigazgatásbeli döntési átláthatóság törvényének előírásait. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szervezete egyenesen Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester lemondását követelte: Cornel Brişcaru főtitkár szerint a demokrata-liberális színekben mandátumot nyert elöljáró „politikai és adminisztrációs kudarcot vallott”.

Markó: nem lesz gond
az akkreditálással

Hosszú viták eredménye, hogy az anyanyelvű oktatás és utánpótlásképzés számára sikerült megfelelő feltételeket biztosítani a MOGYE-n – nyilatkozta a kormányülést követően Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, a karnak költségvetési önállósága lesz, és az is fontos, hogy a magyar oktatói közösség maga gondoskodhat az utánpótlás kineveléséről. Markó elmondta továbbá, hogy az új kar működésének technikai vonatkozásait ellenőriznie kell a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottságnak (ARACIS). A kormányfőhelyettes tudomása szerint az oktatásügyi miniszter tárgyalt erről Ioan Curtuval, az ARACIS elnökével, aki már aláírta a kormányhatározatot. Markó meggyőződését fejezte ki, hogy az új MOGYE-kar oktatói megfelelnek majd az akkreditációs feltételek érvényesítésében illetékes ARACIS felmérésének.

Király András oktatási államtitkár szerint a magyar kar akkreditálásának képlete sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt az elmúlt hetekben az ellene kardoskodó egyetemi vezetők és politikusok felvázolták. Mint elmondta, az általános orvosi kar és a nővérképző akkreditáltnak számít, csupán a gyógyszerészeti karon van egy kisebb, de megoldható gond. „Nem kell aggódni, ez a kar is megkapja a működési engedélyt, majdnem egy év áll a vezetőség rendelkezésére, hogy akkreditáltassa” – magyarázta az oktatásügyi minisztérium RMDSZ-es államtitkára. Király leszögezte: a kormányhatározat nem érinti hátrányosan sem az egyetem román oktatóit, sem a diákságot.

„Nincs mitől félniük, hisz az intézmény egyben marad, csupán két karral működik. Ha egyáltalán hátrányokról beszélhetünk, akkor az a presztízsveszteség lesz egyes hangadók számára, mert eddig igencsak azt hitték, hogy egyedül vannak a pályán” – vélekedett az államtitkár. Szerinte a magyar kar már csak azért sem erősödhet a román kar kárára, mivel ez utóbbi is tanárhiánnyal küszködik.

 

Gratulált a magyar kormány
A magyar kormány üdvözli a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol tannyelvű karának létrehozásáról szóló kormányhatározat elfogadását. „Ennek eredményeképpen remélhetőleg elhárult az utolsó akadály is a magyar nyelvű képzés önállóságának útjából. Az egységes magyar fellépés, valamint a magyar oktatói kar és diákság  kitartó küzdelmének eredménye ez a siker. Meggyőződésünk, hogy ezzel a lépéssel tovább fog erősödni az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás” – olvasható a nemzetpolitikai államtitkárság Krónikához eljuttatott közleményében.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés