2009. május 21., 10:262009. május 21., 10:26
Nevekről egyelőre még nem kívánt nyilatkozni, mint elmondta, a kormányfő személyéről a párt kongresszusa döntene. Arra az esetre viszont, ha mégsem ő nyerné az államfőválasztást, közölte: lemond pártelnöki tisztségéről, mivel a kudarcért vállalni kell a felelősséget. Ezt követően a pártnak kell döntenie arról, hogy megtartja-e tisztségében, vagy sem.
Ion Iliescu volt államfő, a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke kapcsán kifejtette, amit a veterán politikus mond, fontos a PSD számára. „Ion Iliescu tíz évig volt az ország elnöke, és nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, amit jól csinált. Ha elnök leszek, az összes volt államfőt össze kívánom hívni, Mihály királytól Băsescuig.
„Természetesen oda kívánok figyelni Iliescu véleményére, hiszen ő volt az egyetlen szociáldemokrata elnök” – szögezte le. Traian Băsescu államfő hét eleji, párizsi kijelentése kapcsán, amelynek értelmében magának is felrója, hogy a tavalyi parlamenti választások nyomán PDL–PSD-koalíciót hozott létre, ám a stabilitás szükségessége miatt nem volt más választása, Geoană kifejtette: e kijelentéssel saját magának is és a PSD-nek is roszszat tett.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).