
Alapvetés. Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint Bolojan bejelentése csak a kiindulópont
Fotó: Facebook/Radu Marinescu
Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette, hogy az általa vezetett minisztérium nem kezdeményezett ilyen irányú törvénytervezetet.
2025. július 30., 08:592025. július 30., 08:59
A miniszter az Antena 3 hírcsatornának beszélt a Bolojan által ismertetett tervekről.
„A miniszterelnök ma
Nem hiszem, hogy a munkaügyi minisztérium is részt venne a szolgálati nyugdíjak szabályozásának tényleges kezdeményezésében. Úgy gondolom, hogy most kezdődnek a konkrétabb megbeszélések a miniszterelnök által ma nyilvános vitára előterjesztett konkrét javaslatokról” – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televíziónak Radu Marinescu igazságügyi miniszter.

A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
Kijelentette, hogy a parlamentben van egy törvényjavaslat a bírói nyugdíjakról, és lehetséges, hogy az napirendre is kerül.
„Van egy törvénytervezet a parlamentben. Jelenleg nincs végleges jogi formula, amely végleges jogszabályhoz vezetne. Lehetséges, hogy a parlamenti mechanizmuson keresztül fogják végrehajtani, mert már van egy, a koalíció vezetői által a parlamentben kezdeményezett tervezet. Lehetséges, hogy a kormány elfogad egy törvényjavaslatot, de akkor ezt a mechanizmust formalizálni kell, azaz az érintett minisztériumoknak kell kezdeményezniük” – pontosította Radu Marinescu.
Elmondta, hogy
{K2}
A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét ellátó Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ugyanakkor heves tiltakozását fejezte ki a tervezet ellen.
A testület szerint a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
Közleményében
A CSM nehezményezi, hogy a kormány nem konzultált a bírák és ügyészek képviselőivel a tervezett intézkedésekről, és így visszaélt előjogaival és nem vette figyelembe az igazságszolgáltatás hatalmi ágként meghatározott státuszát.
„A kormány szándékai nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi jogszabályokban rögzített elveket, amelyek az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában is folyamatosan tükröződnek” – szögezte le a CSM.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!