
Alkotmányellenes módon értelmezte a parlament a képviselők és szenátorok státusát szabályozó jogszabályt úgy, hogy a rokonaikat 2013. augusztus 21. előtt képviselői vagy szenátori irodájukban alkalmazó honatyák nem követtek el bűncselekményt – döntötte el kedden az alkotmánybíróság.
2016. október 11., 18:512016. október 11., 18:51
2016. október 11., 19:432016. október 11., 19:43
A Szociáldemokrata Párt (PSD), az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a kisebbségi frakció összesen 99 honatyája még júniusban fordult a taláros testülethez annak a nem sokkal korábban elfogadott jogszabály-értelmezésnek az ügyében, amely nem minősítette bűncselekménynek a rokonok 2013 előtti alkalmazását.
A sajtó úgy értelmezte, hogy Márton Árpád RMDSZ-es, valamint Florin Iordache és Daniel Florea szociáldemokrata képviselő által benyújtott törvényértelmezéssel a parlament dekriminalizálta a rokonok alkalmazását.
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője még júliusban lapunknak elmondta, a beadvány arról szól, hogy az alkotmánybíróság ellenőrizze: alkotmányos-e az értelmező jogszabály.
Leszögezte: a parlament nem dekriminalizálta a rokonok alkalmazását. Ehhez az lett volna szükséges, hogy teljes egészében eltöröljék a vonatkozó törvényi szakaszt.
Mint elmondta, a jogszabály értelmezésére azért volt szükség, mert 2013-ban iktatták be a képviselők és a szenátorok státusát szabályozó jogszabályba, hogy tilos a rokonok alkalmazása a képviselői irodákban. Az új polgári törvénykönyv rögzíti, hogy a jogszabályok értelmezése azon fórumok jogköre, amelyek meghozták azokat. Az idei jogszabályban a képviselőház értelmezte a 2013-ban elfogadott tiltást, mégpedig úgy, hogy csak az számít bűncselekménynek, ha valaki annak hatálybalépése után alkalmazta valamely rokonát.
A parlament intézkedése azzal áll összefüggésben, hogy a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló feddhetetlenségi ügynökség (ANI) eddig 56 képviselő és szenátor ellen indított eljárást arra hivatkozva, hogy már a 2003-ból származó, a korrupciós cselekményeket büntető törvény alapján is összeférhetetlenségnek számít a családtagok alkalmazása a parlamenti irodákban. Az ANI keresetei nyomán a legfelsőbb bíróság emiatt többek között az RMDSZ két képviselőjét, Máté András Leventét és Kerekes Károlyt is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!