Hirdetés

Mihály király „lefokozta” az unokáját

Meglepetést váltott ki a hazai közéletben I. Mihály király döntése, amellyel megfosztotta fiúunokáját a hercegi címtől és trónörökösi jogaitól. A román uralkodói ház egyik képviselője szerint a „kitagadás” oka az, hogy érzelmi összeférhetetlenség bontakozott ki Miklós eszméi, illetve a trónörökösi titulus által megkövetelt szabályok között.

Rostás Szabolcs

2015. augusztus 11., 19:052015. augusztus 11., 19:05

2015. augusztus 11., 19:322015. augusztus 11., 19:32

Megfosztotta unokáját a hercegi címtől és trónörökösi jogaitól I. Mihály volt román király. Az uralkodói ház – amelyet az elmúlt években többé-kevésbé elkerültek a botrányok – hétfőn kibocsátott közleményében jelentette be az augusztus elsején hozott döntést, amelynek pontos okai azonban homályba merülnek. Az indoklás szerint a 93 éves Mihály király azoknak az időknek a Romániájára gondolva hozta meg döntését, amikor már sem ő, sem öt lánya közül az elsőszülött, a trónutódlási sorrendben első helyet elfoglaló Margit hercegnő nem él már.

„A királyi családnak és a román társadalomnak a jövőben olyan irányításra lesz szüksége, amelyet a szerénység, a megfontoltság, az erkölcsi elvek és a többiekre való odafigyelés jellemez” – szerepel a Romániában közjogi hatalommal nem rendelkező királyi ház szűkszavú közleményében. Valamivel bővebb magyarázattal szolgált a bukaresti sajtónak az uralkodói ház egyik tanácsosa, leszögezve: nem büntetés történt, Miklóst nem azért fosztották meg a hercegi titulustól, mert elkövetett volna valamit. Ioan Luca Vlad szerint „érzelmi összeférhetetlenség” bontakozott ki Mihály király unokájának eszméi, illetve a trónörökösi titulus által megkövetelt szabályok között.

Az ügyvéd elmondta, Miklós nem tudott megfelelni a trónörökösi követelményeknek, amelyek azt feltételezik, hogy az illető a nap 24 óráját ennek a küldetésnek szenteli. Hozzátette, nagyapja döntésével az érintett is egyetértett. A volt herceg tegnap közleményben reagált nagyapja döntésére, amelyről „mély szívfájdalommal” megállapítja, hogy számára kedvező, a jövőben pedig másképp fogja szolgálni életcélját és elveit. Nicolae Medforth-Mills egyúttal bevallotta: a Románia hercege rang és a trónörökösi cím olyan életformát követelt tőle, amely nehezen elfogadható számára.

Az egyaránt szokatlan és történelmi lépés alaposan meglepte a monarchia romániai híveit, hiszen a román uralkodói ház történetében ilyesmire eddig csak háromszor volt példa. Legutóbb két évvel ezelőtt, amikor Mihály király amiatt fosztotta meg a hercegnői címtől harmadik szülött lányát, hogy Irina Walker ellen kakasviadalok szervezése miatt bűnvádi eljárást indítottak az amerikai hatóságok, sőt egy ideig le is tartóztatták.

A román királyi család – amely 2011-ben minden történelmi és dinasztikus kapcsolatot megszakított a német Hohenzollern-házzal, lemondva a Hohenzollern–Sigmaringen cím használatáról – négy évvel ezelőtt jelentette be, hogy Romániába költözött az uralkodó Nagy-Britanniában nevelkedett unokája. A Svájcban született Nicholas Michael de Roumanie Medforth-Mills Mihály király má­sod­szülött lánya, Ilona hercegnő és egy volt ENSZ-tisztviselő fia.

Lépett a spanyol király is
Az európai uralkodói családoknál legutóbb júliusban történt hasonló eset, amikor VI. Fülöp spanyol király megfosztotta nővérét a Palma Hercegnője cím viselésétől, mivel Krisztina és férje, Inaki Urdangarin ellen bírósági eljárás zajlik. Krisztina nászajándékba kapta 1997-ben Palma de Mallorca hercegségét apjától, I. János Károly spanyol királytól, aki 2011-ben már megkérte, hogy mondjon le a címről.
Ugyanerre kérte trónra lépését követően testvére, VI. Fülöp is, de Krisztina ezt nem tette meg. Krisztina ugyanakkor születési jogán továbbra is hercegnő, és hatodik a trónöröklési sorban.
A királyi család népszerűsége nagyot zuhant amiatt, hogy Krisztina férjét, az egykori kézilabdázó olimpikont azzal vádolják, hogy a Nóos nevű nonprofit alapítvány elnökeként éveken át 6,1 millió euró közpénzt sikkasztott el. Az ügyben Krisztina ellen is vádat emeltek adócsalásért.

A 30 éves volt herceg az angliai Durhamben nőtt fel, majd a londoni Royal Holloway Egyetem pénzügyi menedzsment és marketing szakán szerzett oklevelet. A gyermekeket az extrém sportok világával megszerettető World Challenge szervezetnél tevékenykedett, ugyanakkor szakácstanfolyamot is végzett, de dolgozott már pincérként, filmekben statisztaként, sőt Tesco áruházban is. Kedveli a futballt, a krikettet és a rögbit, ellátogatott a világ megannyi egzotikus országába, továbbá vélhetően nagyapjától örökölte a gépkocsik, ezen belül különösen a terepjárók iránti szenvedélyét.

Romániába telepedése után fogott neki elsajátítani az állam nyelvét, amely azonban mindezidáig kevésbé sikerült; sajtóinformációk szerint ez is vezetett a mostani döntéshez. Legelső romániai élményét egyébként hétévesen, 1992-ben szerezte Bukarestben, amikor nagyapja közel fél évszázados száműzetés után először látogatott haza. Több százezer hívének akkor I. Mihály Románia következő királyaként mutatta be a kis herceget a Continental Szálló erkélyén. Miklósnak amúgy még várnia kellett volna a trónra lépésig, a román uralkodói családban ugyanis a harmadik helyet foglalta el az örökösödési rangsorban Margit hercegnő, Mihály király elsőszülött lánya és a volt herceg édesanyja után.

Az exuralkodó különben 2007-ben úgy módosította a királyi ház trónöröklési rendjét, hogy eltörölte a nőági leszármazottakat az öröklődésből és az uralkodásból kizáró korábbi szabályozást, az ún. száli törvényt. A királyi udvar döntését sokan azért is furcsállják, mivel Miklóst sohasem övezték botrányok. Tavaly például többek között Marosvásárhelyen önkénteskedett, ahol az Alpha Transilvană Alapítványnál foglalkozott fogyatékos és egészséges gyerekekkel, fiatalokkal.
Egyelőre nem tudni, miként befolyásolják a történtek a királyi ház megítélését.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a hazai társadalom mintegy 45 százalékának jó vagy nagyon jó véleménye van az uralkodói családról. Egy májusban közzétett felmérés arról árulkodik, hogy Klaus Johannis államfő után Mihály király a legnépszerűbb közéleti személyiség az országban; az elnöknek 76, a volt uralkodónak 61 százalékos a bizalmi indexe. Egy tavalyi kutatás során ugyanakkor kiderült, hogy a megkérdezettek harminc százaléka támogatná, 47 százaléka pedig elutasítaná a monarchia romániai visszaállítását, ha népszavazást rendeznének az államforma megváltoztatásáról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés