Hirdetés

Mentális problémáira hivatkozott a vesztegető

Félmillió eurót készpénzben, háromszázmilliót „bizniszben”, a tranzakció végén pedig további kétszázezret ígért Dan Valentin Fătuloiu közrendészetért felelős belügyminisztériumi államtitkárnak a vesztegetés gyanújával őrizetbe vett üzletemberek egyike, Ştefan Badea annak fejében, hogy Fătuloiu járjon közben egy szintén őrizetbe vett üzletember, Cătălin Chelu elleni ügyészségi vizsgálat elmismásolása érdekében.

Balogh Levente

2010. november 23., 09:552010. november 23., 09:55

Mint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) pénteken délután a belügyminisztérium parkolójában csapott le Chelura és két másik társára, mikor azok kijöttek az államtitkár irodájából, Badeát pedig később vették őrizetbe.

A bukaresti törvényszék vasárnap hajnalban mind a négyüket 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte. A vesztegetők két BMW márkájú luxusautót és két házat is felajánlottak Fătuloiunak, így a vesztegetésre szánt javak összértéke a pénzzel együtt elérte az egymillió eurót. Fătuloiu még nyáron maga értesítette a DNA-t a vesztegetési kísérletről, és azóta lehallgatták beszélgetéseit.

A nyomozás során kiderült: egy november 12-i, az államtitkár irodájában folytatott beszélgetés során Chelu azon az alapon kérte 48 dossziéjának elsüllyesztését, hogy mentális betegségben szenved, így úgysem vonható büntetőjogilag felelősségre, illetve hogy hét kiskorú gyermeke van. Ezt követően 19-ére beszélték meg a következő találkozót, amikor Chelu 50 ezer euró előleget is át akart adni Fătuloiunak, ám az államtitkár nem vette át, majd Chelura a belügyminisztérium parkolójában lecsaptak a rendőrök.

Az államtitkár fia, Alexandru Fătuloiu – aki maga is üzletember, és rajta keresztül környékezték meg édesapját – egyébként elmondta, hogy a letartóztatott üzletemberek közül csak kettőt, Badeát és Antonel Bunut ismerte, magát Chelut, aki ellen 48 ügyben, köztük pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt folyik ügyészségi vizsgálat, nem.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés