Hirdetés

Meleșcanu: nem lesznek új szavazókörök

A jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé új külföldi szavazókörök létrehozását – jelentette ki kedden reggel Teodor Meleșcanu külügyminiszter, aki ellátogatott a Központi Választási Irodához (BEC) annak érdekében, hogy a külföldön élő románok szavazásáról egyeztessen.

Balogh Levente

2014. november 11., 17:232014. november 11., 17:23

A hétfőn a BEC és a külügy között kirobbant vita miatt lemondott Titus Corlățean helyett sebtében kinevezett külügyminiszter (képünkön) leszögezte: a törvényi keretek nem teszik lehetővé, hogy a külképviseleteken kívül más helyszíneken is szavazóköröket létesítsenek.

Ugyanakkor a BEC-kel folytatott egyeztetés nyomán kijelentette: amennyiben sikerül módosításokat eszközölni, akkor engedményeket tesznek, ha nem, akkor viszont a szavazási folyamat gyorsítására törekszenek. A szavazókörök számát „elméleti lehetőségnek” nevezte, annak fényében, hogy a jogszabályok szerinte nem teszik lehetővé a szabályok játék közben történő módosítását.

Elmondta: a BEC írásban kérte a tárca javaslatait a voksolás könnyítése érdekében. Mint arról beszámoltunk, a BEC egy korábbi közleményben azt jelezte, hogy lehetséges a szavazókörök számának növelése.

Meleșcanu a nap folyamán később – gyakorlatilag önmagának ellentmondva – azt mondta: a BEC feladata eldönteni, hogy lehet növelni a szavazókörök számát vagy sem, mivel a választási iroda szervezi a voksolást, nem a külügyi tárca.

Egyetemi szünet a választás miatt
Felfüggeszti a kormány az egyetemi oktatást az államfőválasztás második fordulója miatt. Az oktatási tárca javaslata nyomán 14-ére és 17-ére szünetet hirdetnek az egyetemeken, hogy a diákok hazautazhassanak, és otthon szavazhassanak 16-án.

Mint arról beszámoltunk, az államfőválasztás november 2-i első fordulójában hatalmas botrány tört ki amiatt, hogy a külföldi románok egy része nem tudott voksolni, mivel a külképviseleteken nem volt elegendő létszámú személyzet és szavazófülke a választási folyamat lebonyolítására.

Emiatt egyrészt a külképviseletek előtt spontán tüntetések törtek ki, amelyeken Titus Corlățean lemondását követelték, majd a hétvégén az ország több városában is szolidaritási tüntetést szerveztek a külföldön élő románok szavazti jogáért. Ezek a megmozdulások kormány- és PSD-ellenes megmozdulásokba torkolltak, amelyeken Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, a baloldal államfőjelöltjének lemondását követelték, és ellenfelét, a jobbközép által jelölt Klaus Johannist éltették.

Corlățean ennek nyomán hétfőn bejelentette: lemond, de azt állította: törvénytelen lenne új szavazóköröket létrehozni, és ha mégis így lenne, az Johannis érdekeit szolgálná, mert ezen az alapon a törvénytelenségre hivatkozva megóvhatná a választás eredményét.

Fölmerült ugyanakkor, hogy a kormány szándékosan akadályozta a külföldön élő románok szavazását, mivel azok köztudomásúan inkább a jobboldallal szimpatizálnak.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, közigazgatásért felelős kormányfőhelyettes hétfőn este azt mondta: azért nem lehet új szavazóköröket létrehozni, mert a hatályos jogszabályok kimondják: a második fordulót ugyanazon szavazókörökben kell lebonyolítani, mint az elsőt.

Klaus Johannis ugyanakkor úgy vélte: a külügyminiszter lecserélése nem oldja meg a szavazókörök száma jelentette problémát, viszont a kormány ugyanúgy kiadhatna egy sürgősségi rendeletet a helyzet megoldására, ahogy azt a helyi választott elöljárók pártváltását lehetővé tevő rendelet esetében is tette.

A kormány ehelyett kedden 1,5 millió lejjel növelte a külföldi szavazások lebonyolítására szánt 4,5 millió lejt.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés