FRISSÍTVE – Meleșcanu jelölésével a PSD borsot tör a szenátus éléről távozó Tăriceanu orra alá

Teodor Meleșcanu •  Fotó: Mae.ro

Teodor Meleșcanu

Fotó: Mae.ro

Bejelentette lemondását a szenátus elnöki tisztségéből Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, miután alakulata kilépett a koalícióból. A kormányban egyedül maradt szociáldemokraták ennek nyomán meglepőt húztak: egy másik ALDE-s politikust, Teodor Meleșcanut támogatják az elnöki tisztség elnyerésében.

Balogh Levente

2019. szeptember 02., 16:482019. szeptember 02., 16:48

2019. szeptember 02., 21:272019. szeptember 02., 21:27

Tăriceanu korábbi ígéretéhez híven az őszi parlamenti ülésszak első, hétfői munkanapján előbb a házbizottság tagjait tájékoztatta döntéséről, majd a felsőház délutáni plenáris ülésén hivatalosan is bejelentette, miszerint távozik a tisztségből. Előfordulhat ugyanakkor, hogy mégis ALDE-s lesz a következő szenátusi elnök: a kormányban egyedül maradt Szociáldemokrata Párt (PSD) meglepőt húzva Teodor Meleșcanu volt külügyminisztert nevezte meg jelöltjeként a tisztégre.

A pozícióért máris megkezdődött a harc, amelyet mind a kormányoldal, mind az ellenzék szeretné magának. Viorica Dăncilă miniszterelnök, az immár egyedül kormányzó PSD elnöke a nemzeti kisebbségek frakciójának tagjaival is egyeztetett a kormánynak nyújtott támogatásról.

Végül a PSD – minden bizonnyal az ALDE megosztására, illetve Tăriceanu sarokba szorítására játszva – úgy döntött, hogy Teodor Meleșcanu volt ALDE-s külügyminisztert támogatja a szenátus elnöki tisztségének elnyerésében. Meleșcanu közölte: hajlandó elvállalni a tisztséget, mivel úgy véli, hogy Romániának jelenleg stabilitásra, a szenátusnak pedig „kiegyensúlyozott” vezetőre van szüksége. Mint ismeretes, Meleșcanunak az áprilisi európai parlamenti választás külföldi szavazókörökben való lebonyolításának botrányos megszervezése miatt kellett lemondania a külügyminiszteri tisztségből Viorica Dăncilă miniszterelnök kezdeményezésére.

Tăriceanu meglepetten és irritáltan reagált a PSD húzására, mondván: ahhoz, hogy az ALDE egyik politikusát jelöljék a felsőház élére, előbb az ALDE elnökségével kellett volna egyeztetniük.

Tăriceanu közölte azt is: vasárnap este telefonon egyeztetett Meleșcanuval, aki azonban egy szóval nem említette neki, hogy a PSD a felsőház élére jelöli. Az ellenzék részéről egyébként a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Alina Gorghiu korábbi pártelnököt szeretné Tăriceanu megüresedett székébe ültetni. Gorghiu mögé a többi ellenzéki párt is felsorakozna, ugyanakkor a PSD továbbra is többséggel rendelkezik a szenátusban: 69 szenátora van az ellenzék 67 szenátorával szemben.

Frissítés

Valeca az ideiglenes házelnök
A szenátus hétfőn délután megszavazta a házelnöki szék megüresedését, miután Călin Popescu-Tăriceanu lemondott tisztségéről. Az új felsőházi elnök megválasztásáig a szociáldemokrata párti Şerban Valeca látja el a házelnöki teendőket – döntött a szenátus házbizottsága. A 136 tagú szenátusban a PSD a szavazatoknak épp a felével rendelkezik, és azzal, hogy az ellenzék sorából jelölt házelnököt, jó esélye van arra, hogy akaratát érvényesítse. A szavazásra a jövő héten kerül sor.

Az ALDE kormányból való kilépése egyébként még mindig konfliktusokat okoz a párton belül. Daniel Zamfir, az alakulat szenátusi frakcióvezetője hétfőn közösségi oldalán bírálta Tăriceanut a döntés miatt. Mint fogalmazott, nem képes felfogni a döntés indokát, mint ahogy azt sem, hogy miért szükséges a Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök alapította Pro Romániával megkötött „sokkoló” szövetség. Álláspontja szerint az ALDE-nek az autentikus liberális párt szerepében kellene politizálnia, ahelyett, hogy hagyja, hogy Ponta „lenyelje”.

Zamfir méltatta Tăriceanut, amiért visszalépett az államfői tisztségért zajló küzdelemből, és azt sem bírálta, hogy Mircea Diaconu színészt támogatják, ugyanakkor azt már ostorozta, hogy ezt Pontával szövetségben teszik. Bejegyzésében arra is következtetni engedett, hogy a kormány támogatása fejében Viorica Dăncilă miniszterelnök felajánlotta számára a szenátus elnöki tisztségét, amit ő nem fogad el, és az ALDE-ból sem kíván kilépni, ugyanakkor nem érti, miért jobb Ponta szövetsége a szociáldemokratákénál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén