2008. február 14., 00:002008. február 14., 00:00
Emellett az új előírások megtiltják a vásárlónak, hogy öt éven belül eladja a lakást. Az eladásból származó összegek egy alapba folynak be, amelyből az ANL lakásépítési programját támogatják. Borbély László középítkezési miniszter szerint jelenleg mintegy 2200 olyan személyt tartanak nyilván országos szinten, akik 2001-ben és 2002-ben az ANL által épített lakásokat vettek bérbe. A tegnap elfogadott módosítások egyébként összhangban vannak az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával kötött, 140 millió eurós hitelegyezmény előírásaival, tette hozzá Borbély. Ebből az összegből várhatóan legtöbb 3500 lakás építhető évente a fiatal házasoknak. A bankkal kötött egyezség értelmében a lakásokat csak úgy lehet eladni a bérlőknek, ha azok egy összegben fizetik ki ellenértékét. A bérlők és családtagjaik ugyanakkor egy alkalommal élhetnek a vásárlás lehetőségével, és szintén feltétel, hogy a családtagok vagy a házastárs ne rendelkezzen más lakással.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).