Hirdetés

Megtanulunk „románul vásárolni”? A kormány szerint a termelőket nem érinti az árréskorlátozás

Florin-Ionuţ Barbu agrárminiszter •  Fotó: Gov.ro

Florin-Ionuţ Barbu agrárminiszter

Fotó: Gov.ro

Jóváhagyta a kormány az élelmiszeripar állami támogatásáról szóló sürgősségi rendeletet – közölte pénteken Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Hírösszefoglaló

2023. június 30., 16:392023. június 30., 16:39

2023. június 30., 17:022023. június 30., 17:02

A kormányülés végén nyilatkozó miniszter azt mondta, a sürgősségi rendelet szorosan kapcsolódik a kormányprogram alapelvét képező „gazdasági hazafisághoz”. A tárcavezető szerint Románia hatalmas kapacitással rendelkezik a nyersanyagelőállítás terén, a jogszabály révén pedig gyakorlatilag a megvalósuló termelés felé irányítják a beruházásokat. Barbu közölte, a kormány kötelessége biztosítani, hogy a gazdák termékeit az országban dolgozzák fel és alakítsák át nagy hozzáadott értékű termékekké. Szerinte csak így valósulhat meg, hogy a román állampolgárok asztalára „korrekt és kifizethető árú”, jó minőségű élelmiszer kerül.

Idézet
Azt mondtuk, hogy újra meg fogunk tanulni románul vásárolni, és ezt is fogjuk tenni – fogalmazott a szociáldemokrata agrárminiszter.

Barbu fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a többi piaci szereplővel ellentétben a termelőkkel szemben nem vezetnek be árréskorlátozást. A miniszter szerint a hatóságok nem fogják megszabni a termelők számára, mennyiért adják el a termékeiket, mivel így is alacsony haszonkulccsal dolgoznak, tekintettel arra, hogy az alapanyagaik romlandóak. „A mezőgazdasági termelők árképzését nem korlátozzuk, semmilyen módon nem avatkozunk be a mezőgazdasági termelők, a nyersanyagtermelők értékesítési árainak megszabásába, mivel az ő haszonkulcsuk amúgy is kicsi a nyersanyag romlandósága miatt. Ezzel a jogszabállyal egy olyan megoldást vezetünk be, amelyről minden érintett féllel egyeztettünk, és amely három hónapos időszakra korlátozza az egyes alapvető élelmiszerek feldolgozására és forgalmazására alkalmazott kereskedelmi árréseket, hogy ezen termékkategóriák árai csökkenjenek, a lakosság vásárlóereje pedig növekedjen” – hangoztatta Barbu.

Hirdetés

Az agrárminiszter hozzátette, az intézkedés rá fogja vezetni a lakosságot, hogy ismét hazai termékeket vásároljon, és védeni fogja az infláció által sújtott kis- és középkeresetűek vásárlóerejét. A kormány által elfogadott rendelet értelmében a következő három hónapban 20 százalékra korlátozzák a feldolgozók és a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést, a nagybani forgalmazók pedig (az adásvételek számától függetlenül) együttesen legfeljebb 5 százalékos haszonkulcsot számolhatnak fel.

korábban írtuk

A gazdák attól tartanak, ők fizetik meg a kormány élelmiszerár-csökkentő intézkedésének az árát
A gazdák attól tartanak, ők fizetik meg a kormány élelmiszerár-csökkentő intézkedésének az árát

Sem az élelmiszer-feldolgozók, sem a gazdák érdekvédelmi szervezetei nem lelkesednek a bukaresti kormány élelmiszerár-csökkentő elképzelésétől. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint kompenzálnia kell a gazdákat.

Az élelmiszeripar fejlesztésére és támogatására irányuló INVESTALIM országos programra elkülönített költségvetés 600 millió euró a 2023-2026 közötti időszakra; ez évente körülbelül 148-150 millió eurót jelent. „A program keretében pontosan azokon a területeken fognak feldolgozóegységeket létesíteni, amelyekben Románia jelenleg deficites: húsfeldolgozás és tartósítás, halfeldolgozás, burgonyafeldolgozás, gyümölcs- és zöldséglégyártás, gyümölcs- és zöldségfeldolgozás és tartósítás, olaj- és zsiradékgyártás, tej- és sajtgyártás, malomipari termékek gyártása, kenyérgyártás, cukorgyártás. Ez az INVESTALIM-program tíz területe” – sorolta a miniszter.

Hozzátette, a programnak a négy év alatt 140 kedvezményezettje lesz. Az állami támogatás a fejlesztéseket, beruházásokat, a produkcióhoz szükséges felszerelések beszerzését és a gyárak korszerűsítését célozza.

korábban írtuk

„Gazdasági hazafiasság”: az árréskorlátozás mellett 600 millió eurós támogatási programot jelentett be Ciolacu
„Gazdasági hazafiasság”: az árréskorlátozás mellett 600 millió eurós támogatási programot jelentett be Ciolacu

A kormány konkretizálja a gazdasági hazafiasság és a termelékenység vízióját – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a pénteki kormányülés első, sajtónyilvános felében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés