
A román hatóságok rábukkantak az adócsalás miatt körözött, külföldre szökött üzletember, Florian Walter nyomára, és a kiadatását kérik – derült ki a hétvégén.
2015. június 07., 14:132015. június 07., 14:13
A Kolozsvári U labdarúgócsapatának korábbi finanszírozója, a Romprest köztisztasági vállalat tulajdonosa ellen még május elején indult eljárás, de amikor a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) kivonult a lakására házkutatást tartani, kiderült, hogy nincs otthon, sőt az országban sem.
Mint kiderült, már tíz nappal az eljárás kezdete előtt elhagyta az országot, Monacóban jelentős összeget vett ki egy bankból, majd valószínűleg tovább utazott Kubába.
Most az ügyben eljáró Prahova megyei törvényszék közlése szerint sikerült a nyomára bukkanni, ezért kérik a kiadatását, hogy gyakorlatba ültessék az ellene kiadott elfogatóparancsot.
Az ügyészség szerint Walter 23 személyből álló bűnszervezetet hozott létre, amelynek fő tevékenységi köre az volt, hogy a Rompresten keresztül pénzt mosson. A cél az volt, hogy Walter a lehető legkevesebb adót fizesse be az államkasszába.
A nyomozók szerint 2012-ben és 2013-ban a Romprest olyan fiktív tranzakciókat bonyolított, részben fantomcégek bevonásával, amelyek fő célja a befizetendő adó összegének csökkentése, illetve jogosulatlan áfavisszaigénylés volt. A gyanú szerint emellett feketén dolgoztatta alkalmazottait. A DIICOT szerint az okozott kár mértéke eléri a 18 millió eurót.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!