Hirdetés

Megosztoztak a tárcákon

Elosztotta tegnap egymás között a minisztériumokat a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a Szociáldemokrata Párt–Konzervatív Pártszövetség (PSD+PC). Mint arról beszámoltunk, az új, Emil Boc PDL-elnök vezette nagykoalíciós kormány a két alakulat megállapodása értelmében 18 tárcából áll majd, illetve a parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter is tagja lesz.

Balogh Levente

2008. december 18., 09:422008. december 18., 09:42

 

A tegnapi megállapodás értelmében a PDL a pénzügyi, a közlekedési, a gazdasági, a védelmi, a fejlesztési, a távközlési, a művelődési, az ifjúsági és sport-, valamint az idegenforgalmi minisztérium irányítását kapta meg, míg a PSD+PC a munkaügyi, az oktatási, az egészségügyi, a mezőgazdasági, a belügy-, a külügy-, a környezetvédelmi, valamint a kisvállalkozásokért felelős minisztérium élére delegálhatja saját embereit, emellett PSD-s lesz a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter is. Szintén a szociáldemokraták tölthetik be az európai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztséget. A korábbi megállapodás értelmében az igazságügyi tárca élére független szakembert neveznek majd ki.

A két párt közötti találkozó előtt egyébként fölröppent a hír, hogy az alakulatok közötti nézeteltérések elsimítása érdekében szükséges volt, hogy Traian Băsescu államfő is egyeztessen a felekkel. Valeriu Turcan, az államfő szóvivője azonban tegnap cáfolta ezt az értesülést. „Băsescu elnök sem a PSD küldöttségével, sem a párt elnökével, Mircea Geoanával nem találkozott az elmúlt két nap során” – szögezte le a szóvivő. Az elnökhöz közel álló PDL küldöttsége ugyanakkor járt tegnap a Cotroceni-palotában, a párt hivatalosan is elismerte, hogy a küldöttség tagjai a kabinet összetételéről egyeztettek Băsescuval.

Kormányprogram pénteken

Emil Boc kijelölt miniszterelnök tegnap közölte, a kedden ismertetett kormányprogramot péntekre véglegesítik, és ekkor hozzák teljes egészében nyilvánosságra, majd hétfőn, együttes ülésen vitatja meg a parlament két háza. Mint közölte, a médiában megjelent változat csupán vázlat. Boc egyébként beismerte, hogy a PDL számára szerette volna megszerezni a belügyi tárcát, ám a PSD-vel kötött megállapodás értelmében paritásos alapon kellett elosztani a minisztériumokat. Mircea Geoană szerint korrekt módon történt a tárcák elosztása.

Geoană a CSAT alelnöke lesz

A kormányalakítás kapcsán egyébként a párt elnöke, Mircea Geoană a köztévé kedd esti adásában elmondta: ő a szenátus elnöki tisztségét tölti majd be, és egy törvénymódosítás nyomán a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) most létrehozandó alelnöki tisztségét is megkapja, így a PSD számára kedvező egyensúlyi viszony áll majd elő. „Ha Băsescu államfő megválasztása után azt nyilatkozta, hogy »játékos elnök lesz«, én »szuper-játékos« szenátusi elnök leszek: rajta tartom majd a szemem a kormányon” – hangoztatta a politikus. Hozzátette, a védelmi tanács alelnöki tisztségének létrehozását azért tartotta szükségesnek, hogy az ország második számú funkciójának betöltőjeként, azaz felsőházi elnökként ne csupán szimbolikus feladatkörrel bírjon. „A Legfelsőbb Védelmi Tanácsban hozzák meg az ország szempontjából legfontosabb döntéseket, elnöke az államfő, de ott vannak a legfontosabb miniszterek és a hírszerző szolgálatok vezetői is. Ebben a testületben töltöm majd be az alelnöki tisztséget, tehát a második legfontosabb posztot az államfő után, így a szenátus elnökeként konkrét szerepem is lesz” – ecsetelte Geoană.

Tăriceanu folytatást vár

Utolsó kabinetülésre invitálta a leköszönő kormány minisztereit Călin Popescu-Tăriceanu távozó miniszterelnök. Az ülés ünnepi légkörben zajlott, a politikusok munkaebéden vettek részt a találkozót követően. A leköszönő kormányfő reményét fejezte ki, hogy az új kabinet folytatja a kormánya által elkezdett fontosabb projekteket, mint az észak-erdélyi autópálya, valamint a cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es blokkjának építése, egy új atomerőmű építésének megkezdése, egy vízi erőmű megépítése a Dunán, valamint a mezőgazdasági termelés ösztönzése. Tăriceanu hangsúlyozta: a következő négy évben fontos szerepet játszik a politikai stabilitás, mivel a most véget ért ciklus idején is ez tette lehetővé, hogy az országban jelentős befektetéseket hajtsanak végre. A politikus reményét fejezte ki, hogy a kormányprogramot átalakítják, mivel szerinte az abban foglaltak tönkreteszik az ország gazdaságát.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés