Hirdetés

Megnehezítette a román parlament a plágium elleni küzdelmet

Elutasította a bukaresti szenátus a plágiumgyanús doktori címek visszavonásáról szóló törvény felülvizsgálatát hétfőn, így Klaus Johannis államfőnek most már ki kell hirdetnie a jogszabályt.

MTI

2016. október 10., 22:392016. október 10., 22:39

2016. október 11., 11:192016. október 11., 11:19

Az elnök kifogásait figyelmen kívül hagyva a bukaresti törvényhozás a tudományos címet kibocsátó egyetemek hatáskörébe utalta a plágiumgyanús doktori dolgozatok eredetiségének felülvizsgálatát és a doktori cím esetleges megvonását.

Johannis azért küldte vissza megfontolásra a jogszabályt, mivel a parlament olyan lényegi módosítások eszközölt a kormány márciusi sürgősségi rendeletén, amelyek a jogszabály szándékával ellentétesek, és amelyek szerinte nem bátorítják a teljesítményt és az átláthatóságot a doktori iskolák működésében, nem segítik elő a plágium felszámolását. A Dacian Cioloș vezette szakértői kormány sürgősségi rendelete – amely azonnal hatályba lépett és addig marad érvényben, amíg a parlament által elfogadott változatot ki nem hirdeti az államfő – az oktatási miniszterre bízta a plágiummal szerzett doktori címek visszavonását, aki az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) határozata alapján hozza meg döntését.

A sürgősségi rendelet parlamenti megerősítésekor azonban a honatyák gyökeresen átírták a jogszabályt, egyebek mellett lehetőséget biztosítottak a doktori cím birtokosainak, hogy önként lemondjanak a tudományos címről és így próbálják megelőzni a presztízsveszteséggel járó plágiumbotrányt. Klaus Johannis államfő egy hétfői Facebook-bejegyzésben gyanúsnak minősítette a törvény gyors parlamenti elfogadását egy olyan pillanatban, amikor mindenki „feddhetetlenséget és teljesítményt\" vár.

Az utóbbi években a romániai közélet számos szereplője esetében felmerült a gyanú, hogy doktori dolgozatuk megírásakor mások tudományos munkáiból ollóztak ki részleteket, idézőjelek és forrásmegjelölés nélkül. A még hatályban lévő sürgősségi kormányrendelet alapján elsőként Victor Ponta volt kormányfőt fosztották meg doktori címétől augusztusban, miután a CNATDCU visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a politikus doktori disszertációját. A második doktori cím nélkül maradt „áldozat\" egykori helyettese, Gabriel Oprea volt, és felmerült a gyanú, hogy az Oprea által vezetett doktori iskola is valójában másolni tanította doktoranduszait, ugyanis a bukaresti hírszerzési akadémia kilenc doktora írásban jelezte az oktatási miniszternek, hogy lemondana tudományos címéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés