
A bukaresti sajtó értesülései szerint már több ellenzéki polgármester is jelezte: a helyi választott elöljárók büntetlen pártváltását lehetővé tevő jogszabály nyomán átáll a kormánypártba. Köztük a legnagyobb név Marius Stan galaci polgármesteré, aki a PNL-ből az UNPR-be igazol át.
2014. szeptember 03., 17:222014. szeptember 03., 17:22
Eközben szerdán Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) társelnöke közölte: az ACL alkotmányellenesnek tartja a rendeletet, ezért mind azt, mind minden egyes átállást egyenként megtámadnak az alkotmánybíróságon, aminek nyomán a pártváltók elveszítik mandátumukat.
Ludovic Orban, a PNL alelnöke ugyanakkor jelezte: közigazgatási bíróságon is feljelentenek minden egyes átállót, azt kérve, hogy a bírák semmisítsék meg a pártváltók mandátumát. Szerdán egyébként Johannis és az ACL másik társelnöke, Vasile Blaga az EU-nagyköveteket is tájékoztatta a rendelettel kapcsolatos álláspontjáról.
Eközben Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének ügyvivője diplomatikusan megdorgálta a román kormányt a kedden hatályba lépett rendelet miatt. „Átlátható parlamenti eljárás szükséges a helyi választott elöljárók büntetlen pártváltását lehetővé tevő jogszabály ügyében” – szögezte le egy, a Gândul hírportálnak adott interjúban Thompson.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai nagykövetség múlt csütörtökön csupán néhány órával a pártváltásra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet elfogadása előtt tett közzé nyilatkozatot, amelyben aggodalmának adott hangot a lépés időzítése miatt – közeledik a novemberi államfőválasztás kampányának hivatalos kezdete –, és már akkor is az átlátható döntéshozatali folyamat mellett foglalt állást.
A kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a rendeletet, amely 45 napot ad a polgármestereknek és a helyi közgyűlési tagoknak, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, és erre az időszakra felfüggeszti a mandátumvesztést, az ellenzék hevesen bírálja, mivel álláspontja szerint ez csupán arra jó, hogy a PSD zsarolás vagy ígérgetések révén magához csalogassa az ellenzéki elöljárókat.
A rendeletet az ombudsman támadhatja meg az alkotmánybíróságon. Victor Ciorbea, akit a jelenlegi kormány nevezett ki, kedden este közölte: még nem látta a kedden hatályba lépett rendelet szövegét, és legkorábban a jövő hét után lesz ideje vele foglalkozni.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!