
Ebben az iskolai évben nem változik az érettségi és az országos felmérő vizsga tételeinek formája, a tanulók a tavalyival azonos körülmények között vizsgáznak – jelentette be pénteki sajtóértekezletén Rovana Plumb ügyvivő tanügyminiszter.
2018. november 02., 19:522018. november 02., 19:52
2018. november 02., 20:142018. november 02., 20:14
A miniszter elmondta, „építő jellegű” megbeszélést folytatott a tanárok, valamint a szakszervezetek, a szülők és a diákok képviselőivel.
Az ügyvivő miniszter hozzátette: pénteken este feltöltik a minisztérium honlapjára a tételek modelljét, hogy a tanároknak és diákoknak legyen elégséges idejük arra, hogy felkészüljenek a vizsgára. Ez meg is történt, a www.subiecte.edu.ro honlapon lehet tanulmányozni az érettségi- és képességvizsga tételeinek modelljeit.
Az ügy előzménye, hogy a minisztérium hatáskörében működő Országos Felmérő- és Vizsgáztató-központ (CNEE) szerdai bejelentése szerint 2019-től úgy módosítják a vizsgarendszert, hogy a román- és matematikatételek 40 százalékát tesztkérdések teszik majd ki a nyolcadikosok képességvizsgáján és az érettségin. A szaktárca honlapján közzé is tették a tételmintákat, azonban pár óra múlva eltávolították, és ezt úgy indokolták, hogy a szülőkkel, a diákokkal és a pedagógusokkal is egyeztetni fog a minisztérium, mielőtt döntene a kérdésben.
A szaktárca kezdeményezéséről, a rácstesztalapú vizsgák előnyeiről és hátrányairól Bukur Tamás, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (Makosz) elnöke, és Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) székelyföldi alelnöke nyilatkozott a Krónikának.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!