
Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétől Victor Ponta volt kormányfőt hétfőn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a szociáldemokrata politikus doktori disszertációját.
2016. augusztus 01., 20:372016. augusztus 01., 20:37
2016. augusztus 02., 09:002016. augusztus 02., 09:00
Mircea Dumitru oktatási miniszter azt követően adta ki a tudományos cím visszavonásáról szóló rendeletet, hogy a CNATDCU néhány napja elutasította Ponta óvását, amelyet a testület június 30-án kiadott, a plágium tényét megállapító első határozata ellen emelt.
Az MTI emlékeztet: az új oktatási miniszter rendelete egy négyéves politikai botrány végére tesz pontot, Ponta ugyanis nem ismerte el a plágiumvádat és nem volt hajlandó lemondani a kormány éléről. Pontát nem sokkal miniszterelnöki kinevezése után, már 2012 júniusában plágiummal vádolta meg a Nature című brit tudományos lap, amely szerint a nemzetközi büntető törvényszékről írt jogi doktori disszertációjának több mint felét más szerzőktől vette át idézőjelek vagy lábjegyzetek használata nélkül.
Ponta azzal védekezett, hogy a dolgozat írása idején még nem volt követelmény a hivatkozásokat a lap alján lábjegyzetben feltűntetni, forrásait pedig a disszertáció végén felsorolta. Victor Ponta 2003-ban, doktori címe megvédése idején államtitkár volt Adrian Năstase szociáldemokrata kabinetjében, vezető tanára pedig maga az akkori miniszterelnök volt. A szociáldemokrata Ponta a plágiumbotrány kirobbantását politikai támadásnak minősítette, és ellenfele, Traian Băsescu akkori jobboldali államfőnek tulajdonította.
Bár a tudományos címét kiállító bukaresti tudományegyetem is megállapította, hogy Ponta plagizált, azért őrizhette meg eddig doktori címét, mert tavaly decemberig a közméltóságok elleni plágiumvádakat egy olyan testület – az Országos Etikai Tanács (CNE) – volt hivatott vizsgálni, amely az oktatási miniszternek volt alárendelve, és amely többek között Pontát is „tisztára mosta\". A jelenlegi, Dacian Cioloș vezette kormány megszüntette a kivételezést, feloszlatta a CNE-t, és mindenkire érvényes egységes szabályozást vezetett be a tudományos dolgozatok eredetiségének vizsgálatára, a feladatot pedig az újjászervezett CNATDCU-ra bízta.
A doktori cím hivatalos visszavonása aligha befolyásolja Ponta politikai karrierjét, hiszen 2012 óta bebizonyosodott, hogy választói nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a plágiumvádnak. A román média azonban arra számít, hogy Ponta elveszítheti ügyvédi kamarai tagságát, amelybe – doktori címének köszönhetően – állítólag vizsga nélkül nyert felvételt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!