A sztrájk idején nem közlekednek a vonatok, mivel a vagonokat karbantartó, valamint az irányító- és jelzőszemélyzet, illetve a jegypénztárak alkalmazottai szerdán 7-től 9-ig beszüntetik a munkát. A vasúti szakszervezetek azért hirdettek figyelmeztető sztrájkot, mivel 18 százalékos béremelési követelésükre válaszolva a szaktárca kétlépcsős,
5-5 százalékos fizetésnövekedést javasolt, amelyet április 1-jétől, illetve október 1-jétől folyósítanának. A vasutasok elutasították a minisztérium ajánlatát, valamint a küldöttségükkel tárgyaló Tánczos Barna szállításügyi államtitkár arra vonatkozó javaslatát is, hogy a veszteségek csökkentése érdekében más időpontban sztrájkoljanak. „Reggel 7 és 9 között jelentős a vasúti forgalom, ezért kértem, hogy a nap egy másik szakaszában szüneteltessék a munkát, de a szakszervezetek elutasították ezt a felvetést” – mondta a tárgyalások után Tánczos.
Ludovic Orban szállításügyi miniszter teljesíthetetlennek nevezte tegnap a vasutasok 18 százalékos béremelési követelését. „Bármely béremelés esetén figyelembe kell venni egy sor makrogazdasági mutatót, ezek a mutatók pedig, a termelékenységi adatokkal összevetve azt a maximális fizetésemelést teszik lehetővé, amit a minisztérium ajánlott” – szögezte le Orban. Azt is hangsúlyozta: ha a vasutasok továbbra is sztrájkkal próbálnak érvényt szerezni kéréseiknek, a szaktárca nem lát módot a tárgyalások folytatására.
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.