
2009. november 25., 15:042009. november 25., 15:04
A dokumentumot a két elnök, Crin Antonescu és Mircea Geoană látta el kézjegyével, a ceremónián részt vett Ludovic Orban, a PNL első alelnöke, valamint a PSD-vel pártszövetségben működő Konzervatív Párt (PC) elnöke, Daniela Popa is. Az esemény közben a politikusok mögött egy „Egyetlen Románia” feliratú molinó volt látható. A PNL kedden az RMDSZ-szel is megállapodást kötött (A dokumentum szövege a cikkben olvasható).
A ceremóniát követően Antonescu elmondta, a most aláírt megállapodás más, mint az eddigiek, mivel nem a különböző kormányzati tisztségekért folyó alkusorozatot követően hozták tető alá. Geoană közölte, a PNL-vel megkötött egyezmény fontos lépést jelent a politikai stabilitás irányába, és Antonescuhoz hasonlóan megerősítette: nem a kormányzati tisztségek elosztását vagy a szavazatok „adásvételét” lehetővé tevő trükk.
Mint arról beszámoltunk, Crin Antonescu a vasárnapi első elnökválasztási fordulót követően, amelyben Traian Băsescu végzett az első és Mircea Geoană a második helyen, közölte: harmadik helyezettként semmilyen körülmények között sem hajlandó szövetségre lépni Băsescuval, és arra buzdítani szavazóit, hogy a december 6-i második fordulóban a jelenlegi államfőre szavazzanak.
Mindezt arra reagálva jelentette ki, hogy Băsescu még a vasárnap esti urnazárást követően arról beszélt: a rá és Antonescura adott voksok azt jelzik, a többség a jobboldalt támogatja, utalva ezzel arra, hogy szeretné Antonescu támogatását megszerezni a második fordulóra. Antonescu azonban közölte: Geoană mellé áll, ha a PSD-elnök garantálja, hogy győzelme esetén a PNL jelöltjét, Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert nevezi ki kormányfővé, és olyan megállapodást kötnek, amely garantálja, hogy a kormányprogram tartalmazza a liberálisok gazdasági javaslatait is. Geoană ebbe beleegyezett, így kerülhetett sor tegnap az aláírásra. A liberálisok többek között ahhoz ragaszkodtak, hogy megmaradjon, sőt csökkenjen az egykulcsos adó, a társadalombiztosítási hozzájárulás, és hogy új rendszer szerint támogassa a költségvetés a különböző ágazatokat.
Az „Egyezmény Románia válságból való kijuttatásáért” címet viselő PSD–PNL-megállapodásban a felek többek között leszögezik: azért tartják fontosnak az együttműködést, mert ötéves mandátuma során Traian Băsescu káoszba taszította az országot, amelynek nincs legitim kormánya, és amelyben a hatalmi ágak folyamatos konfliktusban állnak egymással.
A megállapodás jórészt gazdasági elemeket tartalmaz: ilyen a fiskalitás csökkentése, ami a gazdaság fejlesztését eredményezheti, e fejlődés eredményeinek igazságos elosztása, átláthatóság és hatékonyság a közpénzek elköltése során, az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása (a vállalkozáshoz, az egészséghez, oktatáshoz, szociális védelemhez, egészséges környezethez való jog), az igazságügyi reformfolyamat folytatása, a közigazgatási decentralizáció, a hátrányos helyzetű rétegek – fiatal családok, nyugdíjasok és alacsony jövedelműek – támogatása, a mezőgazdaság és az állam korszerűsítése. Végezetül leszögezik: Mircea Geoană elnökké választását támogatják a második fordulóban, valamint azt, hogy Klaus Johannis irányítsa azt követően a kormányt, amelynek programja a gazdasági válságból való kilábalást célozza.
A PNL kedden már aláírt egy együttműködési megállapodást az RMDSZ-szel is, amelyben azt rögzítették, hogy az RMDSZ támogatja a PNL-t azon igyekezetében, hogy Johannist kormányfővé válasszák. A megállapodás szövege alább olvasható. (Forrás: RMDSZ)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
a Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között
Tekintetve véve azt, hogy:
A két politikai alakulat együtt fog működni a következőkben:
- egy program kidolgozása a romániai válság megszüntetése érdekében;
- az alkotmányos reform elindítása;
-az intézményes és törvényhozási reformok folytatása, beleértve a nemzeti kisebbségi jogok területét is;
- a közigazgatási reform folytatása a döntéshozatal decentralizációja céljából;
- stabil kormányzás biztosítása, egy transzparens parlamenti többség támogatásával;
- olyan államelnökjelölt támogatása, aki garantálja az állam intézményei közötti megfelelő együttműködést;
- Klaus Johannis jelölésének támogatása Románia Kormányának miniszterelnöki tisztségébe.
A Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség együtt vesznek részt egy új kormány létrehozásában.
Bukarest,
2009. november 24.
Nemzeti Liberális Párt Romániai Magyar Demokrata Szövetség
CRIN ANTONESCU MARKÓ BÉLA
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).