Hirdetés

Megalapította új pártját a szélsőjobboldali AUR-ból kilépett Claudiu Târziu

új párt

Claudiu Târziu szerint új pártja, a Konzervatív Akció készen áll az ellenzéki szerepre

Fotó: Facebook/Claudiu Târziu

Megalapította új pártját Claudiu Târziu. A politikus szerint a Konzervatív Akció készen áll az ellenzéki szerepre.

Krónika

2025. június 22., 21:402025. június 22., 21:40

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egykori társalapítójának új pártját szombaton mutatták be.

Vasárnap a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében az EP-képviselő azt írta, alakulata készen áll felvállalni az ellenzéki szerepet, és „szigorúan büntetni fogja az áruló koalíció minden kisiklását”.

Hirdetés

Claudiu Târziu szerint az év végéig pártja jelen lesz az ország valamennyi megyéjében és településén.

korábban írtuk

Új pártot alapít a szélsőjobboldali AUR-ból kilépett Claudiu Târziu
Új pártot alapít a szélsőjobboldali AUR-ból kilépett Claudiu Târziu

Konzervatív Akció néven új pártot alapít Claudiu Târziu, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) korábbi második embere.

„Célunk, hogy a legjobban szervezett politikai struktúrát hozzuk létre központi és főleg területi szinten” – idézte szavait az Agerpres.

Mint arról beszámoltunk, 2025 áprilisában Claudiu Târziut felfüggesztették az AUR Országos Vezetői Tanácsának elnöki tisztségéből. Nem sokkal felfüggesztése után Târziu nyilvánosan bejelentette, hogy végleg kilép az AUR-ból, mondván, hogy a párt „George Simion-párttá” változott. A korábbi szenátor, jelenleg európai parlamenti képviselő

a közte és George Simion közötti kapcsolatának megromlásával indokolta távozását, mert szerinte a pártelnök diktatórikusan vezeti az AUR-t.

Az AUR-alapításánál is bábáskodó Claudiu Târziu a saját honlapján tette közzé a „szakító levelet”, amiben a George Simion pártelnökkel való fesztült kapcsolattal indokolta „visszavonhatatlan elhatározását”. Az EP-képviselő a Digi24.ro portálnak azt nyilatkozta, hogy „más politikai projektben gondolkodik”.

korábban írtuk

Káosz a szélsőséges AUR-ban: Târziu azt állítja, felfüggesztették tisztségéből, a párt cáfol
Káosz a szélsőséges AUR-ban: Târziu azt állítja, felfüggesztették tisztségéből, a párt cáfol

Egymásnak ellentmondó hírek röppentek föl szombaton a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) háza tájáról: a Mediafax hírügynökség saját értesüléseire hivatkozva azt állította, hogy szombaton felfüggesztették tisztségéből Claudiu Târziut,

Mint arról beszámoltunk, nem csupán az AUR-on belül vannak konfliktusok a szélsőjobboldalon. Egy hónappal ezelőtt a Fiatal Emberek Pártja (POT) több képviselője és szenátora jelentette be, hogy kilép a pártból, így annak felsőházi frakciója meg is szűnt.

korábban írtuk

Târziu az AUR-on belüli konfliktusokról: Simion az első számú felelős a rossz eredményekért
Târziu az AUR-on belüli konfliktusokról: Simion az első számú felelős a rossz eredményekért

Nem erősítette meg Claudiu Târziu a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) európai parlamenti képviselője, hogy pártszakadás következhet be a közte és George Simion pártelnök között kirobbant ellentétek miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
Hirdetés