Hirdetés

Târziu az AUR-on belüli konfliktusokról: Simion az első számú felelős a rossz eredményekért

AUR

Felelősség. Târziu szerint Simion ugyan nem bűnös, de felelős az AUR vártnál rosszabb választási szerepléséért

Fotó: Facebook/Alianța pentru Unirea Românilor Mureș

Nem erősítette meg Claudiu Târziu a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) európai parlamenti képviselője, hogy pártszakadás következhet be a közte és George Simion pártelnök között kirobbant ellentétek miatt, de kijelentette, az AUR kudarcaiért elsősorban Simion a felelős.

Krónika

2025. január 08., 12:052025. január 08., 12:05

Târziu, aki egyben az AUR országos tanácsának elnökeként a párt második számú vezetője, kedd este kijelentette, hogy a tavalyi választások egyik eredménye sem kielégítő, ezért „nagyon szigorú és komoly” elemzésre és konkrét intézkedésekre van szükség.

Târziu szerint a felelősséget meg kell osztani a párton belül, de pártelnökként George Simion az első számú felelős.

Hirdetés

„Nagyon nehéz kideríteni, honnan jönnek a szavazatok, ahogy azt is nehéz kideríteni, hogy miért nem jönnek a várt szavazatok. Sokkal nagyobb elvárásaink voltak, mint az eredmények. Elemzést fogunk végezni, hogy kiderítsük, miért nem jöttek azok a szavazatok” – mondta Claudiu Târziu kedden az Antena 3-nak arra a felvetésre, hogy kapott-e a párt átirányított szavazatokat a Szociáldemokrata Párttól.

Arra a kérdésre, hogy a párt elégedett-e George Simion negyedik helyezésével az államfőválasztáson, Târziu nemlegesen válaszolt.

„Nem vagyunk elégedettek a tavalyi választások egyik eredményével sem, mert a mi lehetőségeink sokkal nagyobbak. Miért kaptunk kevesebbet, mint amennyire úgy gondoltuk, hogy jogosultak vagyunk? Ezekre a kérdésekre egy nagyon szigorú és komoly elemzés után kell választ adnunk, majd konkrét intézkedéseket kell hoznunk, hogy hatékonyabbá tegyük politikai tevékenységünket” – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy George Simion hibáztatható-e az AUR tavalyi választási eredményéért, Târziu így válaszolt:

Idézet
Úgy vélem, hogy a rosszabb eredményért a felelősség, illetve a jobb eredményért a dicsőség megoszlik egy párton belül. Nem lehet csak az egyiket vagy csak a másikat hibáztatni. Igaz, hogy George Simion, mint pártelnök a fő felelős, de nem abban az értelemben, hogy ő a fő bűnös”.

Mint arról beszámoltunk, a G4Media kedden arról írt, hogy az AUR a szakadás szélén áll, miután George Simion és Claudiu Târziu között jelentősen lehűlt a viszony.

Târziu, a párt második embere azt tervezi, hogy rendkívüli kongresszust hív össze, amely új erőviszonyokat teremtene a párt élén, mert Simion állítólag önkényesen vezeti az AUR-t.

Târziu ugyan azt mondta, hogy nem hívták össze a rendkívüli kongresszust, de nem zárta ki, hogy ez megtörténjen.

korábban írtuk

Szakadás jöhet az egyik román szélsőjobboldali pártban
Szakadás jöhet az egyik román szélsőjobboldali pártban

Szakadás jöhet a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségben (AUR), mivel ellentétek feszülnek a párt felső vezetői között – értesült a G4Media portál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba

Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba
Hirdetés
2026. július 21., kedd

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!
2026. július 21., kedd

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal
2026. július 21., kedd

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete

A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát
2026. július 20., hétfő

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa

Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa
2026. július 20., hétfő

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért

A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton

Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton
2026. július 20., hétfő

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet

Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet
2026. július 20., hétfő

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa
Hirdetés
Hirdetés