
Először került napirendre az adócsalás kérdése a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes CSAT ülésén
Fotó: Presidency.ro
Az adóelkerülés a Romániát fenyegető kiemelt kockázati tényezők közé tartozik, hiszen a költségvetés megkárosításával valójában az intézményrendszer közszolgáltatásainak minőségét ássa alá, az állami hatóságoknak ezért egységesen és határozottan fel kell lépniük a jelenség visszaszorítása érdekében – állapította meg hétfőn a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT). Nicușor Dan államfő megválasztását követően úgy vélte, hogy Romániában problémát jelent a nagy értékű adócsalás, és az intézményeknek – beleértve a hírszerzést is – foglalkozniuk kell a jelenség visszaszorításával.
2025. június 30., 21:182025. június 30., 21:18
Az államfő által vezetett nemzetbiztonsági testület első alkalommal ülésezett Nicușor Dan elnökké választása óta. A bukaresti elnöki hivatalban lezajlott tanácskozás nyomán kiadott közlemény szerint az adócsalás továbbra jelentősen hozzájárul Románia pénzügyi sérülékenységéhez. A testület közölte, az ellenőrzések erősítésével, az adóhatóság digitalizációjának felgyorsításával és az adóhátralék behajtására rendelkezésre álló „minden törvényes eszközzel” harcolni fognak a költségvetési bevételek növeléséért.
A testület közleménye nem tér ki részletekre, de az MTI emlékeztet, hogy a májusban megválasztott államfő első sajtóértekezletén már jelezte, hogy a hírszerzésnek is segítenie kell az adóelkerülés visszaszorítását, ezért az adóbehajtás hatékonyságának javítását a titkosszolgálatok prioritásává akarja tenni. Múlt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök – aki kormányfőként a CSAT alelnökévé vált – parlamenti beiktatása alkalmával azt mondta, az új kormány büntethetővé akarja tenni az adóelkerülést, másfelől ki akarják vonni a politikai befolyás alól az adóhatóságot, amelynek élére szakmai alapon fognak vezetőket kinevezni.
A CSAT hétfői ülésén az ukrajnai háború kapcsán megerősítette: Románia támogatja az Egyesült Államok béketeremtő erőfeszítéseit, ugyanakkor elítéli, hogy „Moszkva részéről nincs meg a békéhez szükséges politikai akarat”, hiszen elutasítja az azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti nemzetbiztonsági testület hétfőn a parajdi sóbánya körül kialakult helyzettel is foglalkozott. Közleménye szerint a CSAT megvizsgálta a székelyföldi település jövőjének két lehetséges forgatókönyvét: a víz alá került régi bánya felújításának lehetőségét, illetve azt, hogy egy új bányát hozzanak létre a sókitermelés újraindítása érdekében és egy másikat a gyógyturizmus számára.

Nicușor Dan államfő kedd reggel kijelentette, hogy Romániában problémát jelent a nagy értékű adócsalás, és az intézményeknek – beleértve a hírszerzést is – foglalkozniuk kell ezzel.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
szóljon hozzá!