
Kikémlelné a törvénytelenségeket. Nicușor Dan a hírszerző szolgálatokat is bevetné az adócsalók ellen
Fotó: SRI/Facebook
Nicușor Dan államfő kedd reggel kijelentette, hogy Romániában problémát jelent a nagy értékű adócsalás, és az intézményeknek – beleértve a hírszerzést is – foglalkozniuk kell ezzel.
2025. június 03., 13:412025. június 03., 13:41
A lakása előtt nyilatkozó államfőtől megkérdezték az újságírók, hogy a választási kampányban tett ígéretei szerint szerződtet-e informatikai szakembereket a 2024-es elnökválasztáson történtek tisztázására.
„Nem ez most a legsürgetőbb probléma. A legsürgetőbb a deficit és a kormányalakítás” – válaszolta az elnök.
Kifejtette:
Meg kell nézni, hogy ennek érdekében szükséges-e módosítani a védelmi stratégiát – tette hozzá.
Nicușor Dan hétfőn, Vilniusban kijelentette, hogy a nagy értékű adócsalás elleni küzdelem hatásai jövőre mutatkoznak majd meg.
Közlése szerint vasárnap este tárgyalt Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnökkel arról a lehetőségről, hogy
Nicușor Dan elmondta, optimista abban a tekintetben, hogy a jelenség ellen fel tud lépni a román állam, de ennek a hatásai csak 2026-ban fognak megmutatkozni.
Hivatalos források szerint a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) júniusban arról fog dönteni, hogy a nagy értékű adócsalás része legyen Románia védelmi stratégiájának, mert ez elősegítené a jelenség visszaszorítását.
A dokumentum címe „Közös intézkedési terv az adócsalás megelőzésére és az ellene való küzdelemre irányuló tevékenységek racionalizálására” volt, és 2012 januárjában írták alá.
A szöveg bevezetője szerint a megállapodást a CSAT 2010-es határozata alapján kötötték.
A dokumentumot Laura Codruța Kovesi akkori legfőbb ügyész (2013-tól 2018 júliusáig a DNA későbbi vezetője), George Maior, az adóhivatal korábbi vezetője, Traian Igaș volt belügyminiszter, volt PDL-s, majd PNL-s szenátor és Alina Bica, az igazságügyi minisztérium akkori államtitkára, később a DIICOT főügyésze (2013. május 15-től 2014. november 24-ig) írta alá.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!