
Legalább két évbe telik, amíg elkezdődhet a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás előállítása a Cantacuzino Intézetben - közölte Cristian Grasu egészségügyi államtitkár.
2017. augusztus 08., 10:202017. augusztus 08., 10:20
A Cantacuzino Intézet tevékenységének újraindítása céljából alakult miniszterközi bizottság első ülését követően Cristian Grasu úgy nyilatkozott: a Florian Bodog egészségügyi miniszter által vezetett tanácskozáson a tanügyminiszter, az igazságügyi miniszter, valamint a többi tárca államtitkárai is részt vettek.
Az Agerpres beszámolója szerint az államtitkár elmondta, influenza elleni és BCG-oltások előállítását tervezik, de erre valószínűleg nem kerül sor két éven belül. Mircea Ioan Popa, a Cantacuzino Intézet menedzsere megerősítette, hogy az általa vezetett
Hozzátette: a tanácskozás összes résztvevője támogatta a Cantacuzino Intézet vakcina-előállító tevékenységének újbóli beindítását.
Első lépésként egy fiolatöltő részleget indítanak be, közölte Grasu. Azt is elmondta: az intézet felszerelésének egy része régi, elavult, ezért minden egyes darabot ellenőrizni kell, mielőtt felbecsülik a szükséges befektetés mértékét.
Mircea Ioan Popa kifejtette, kormányhatározatra van szükség ahhoz, hogy a Cantacuzino Intézet működése ismét beindulhasson.
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
szóljon hozzá!