Hirdetés

Markó: támogathatunk egy kisebbségi kormányt

Az RMDSZ megfelelő körülmények között kormányképes a jelenlegi parlamenti pártokkal, kapott is ajánlatot a kormányra lépésre, de visszautasította – nyilatkozta csütörtökön a Krónikának Markó Béla.

Rostás Szabolcs

2009. október 01., 17:192009. október 01., 17:19

Az RMDSZ elnöke elmondta: egy politikai szervezet számára nagy csábítás a kormányzás, a magyar közösségnek pedig alapvető érdeke, hogy érdekképviseleti szerve kormányzati eszközökkel rendelkezzék, szerinte azonban kaland lenne a szövetség részéről mentőövet dobni valakinek a mostani válságos gazdasági helyzetben, amikor nem tudni, mi lesz az elnökválasztás kimenetele. A politikus szerint a nagykoalíció megszűnése, a szociáldemokratáknak a kormányból való kilépése nyomán előállt helyzetet nagyon gyorsan meg kell oldani, és erre két lehetőség van. „Az egyik, hogy a parlamenti pártok megpróbálják teljes egészében átrendezni a politikai helyzetet, különböző tárgyalások indulnak egy eljövendő, tartós kormányzati koalíció létrehozása érdekében. Ez azonban elsodorhatja akár az államfőválasztást is, éppen ezért erre a pártok nehezebben fognak vállalkozni. Vagy pedig el kell fogadni, hogy ügyvivői szereppel ellátott kisebbségi kormány vigye az ügyeket a választásokig, hogy mégiscsak legyen némi stabilitás az ország adminisztrálása szempontjából” – állapította meg Markó.

Hozzátette: az RMDSZ jelenleg a második változatot tartja járhatónak, ám ha a többi párt a politikai életnek még az elnökválasztás előtt történő átrendeződését akarná, a szövetség ezen is hajlandó gondolkodni. „Amennyiben az a következtetés, hogy hagyjunk komoly parlamenti ellenőrzéssel működni egy kisebbségi kormányt, akkor az RMDSZ el tudja képzelni ennek a támogatását, de nem feltétel nélkül. Tárgyalnunk kell azokkal, akik kormányozni fognak, látnunk kell, mit akarnak az elkövetkező két hónapban, és megfelelő feltételekkel el tudjuk képzelni támogatásukat, vagyis azt, hogy nem buktatjuk őket” – válaszolta kérdésünkre Markó, hozzátéve: ha az RMDSZ kormányzati tisztségeket akarna ebben az időszakban, akkor kormányra lépett volna.

A szövetségi elnök úgy véli: a koalíció felbomlására csak ürügy volt a belügyi tárca irányítása körüli vita. A válás oka szerinte az, hogy miután nem ideológiai okokból, nem közös program megvalósítása végett társult a két nagy párt, hanem önös érdekei érvényesítése, a költségvetési forrásokhoz való hozzáférés érdekében, ezek az érdekek állandóan ütköztek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés