Hirdetés

Markó: nincs konfliktus az RMDSZ és az államfő között – Băsescu Frundát támadta

Nincs konfliktus az RMDSZ és Traian Băsescu államfő között, a szövetség pedig nem lép ki a kormányból – jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülése előtt nyilatkozta ezt újságíróknak, miután Băsescu a közszolgálati televízióban csütörtök este azt mondta: a kormánykoalíció egyik pártja kilátásba helyezte kilépését, ha a nyugdíjak csökkennek. Az államfő azzal vádolta Frunda Györgyöt, hogy Románia érdekei ellen cselekedett az ANI-törvény kapcsán, de az RMDSZ-t lojális partnernek nevezte. Markó ezt nem kommentálta, Frunda elutasította a vádakat.

Hírösszefoglaló

2010. július 09., 16:002010. július 09., 16:00

Markó Béla azt nyilatkozta pénteken Marosvásárhelyen, hogy nem javasolja az RMDSZ kilépését a kormánykoalícióból, noha a jelenlegi helyzet sokkal súlyosabb a várakozásoknál. „Nem javasolnék ilyesmit. Igaz, többször is azt mondtam, hogy egy ilyen időszakban jobb lenne ellenzékben lenni. Félévvel ezelőtt, amikor kormányzati szerepet vállaltunk, nem tudtuk, hogy ennyire fájdalmas megszorításokat kell majd alkalmaznunk, de ha vállaltuk a kormányzást, akkor vállalnunk kell a nehézségeket is, és ha esélyünk van a teljes közigazgatás megreformálására, a decentralizációt is beleeértve, akkor meg kell ragadnunk ezt az esélyt” – fogalmazott újságírók előtt az RMDSZ elnöke.

Semmiféle konfliktus nincs az RMDSZ és Traian Băsescu elnök között – szögezte le Markó, aki szerint nem csupán a kormánykoalíción belül, hanem a teljes politikai palettán szolidaritásra van most szükség.

Markó azt követően mondta mindezt, hogy Traian Băsescu államfő a román televízió egyik csütörtök esti műsorában azt nyilatkozta: a kormánykoalíció egyik pártja azzal fenyegetőzött, hogy kilép, ha a nyugdíjak összege csökken. Az elnök úgy vélte, ha ez az ára az ország megmentésének, akkor a fenyegetőző pártnak mennie kell. Băsescu nem említette, melyik pártról van szó.

Frundát támadta Băsescu

A tévéinterjúban az államelnök azzal vádolta Frunda György szenátort, hogy Románia érdekei ellen cselekedett az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény szenátusi szakbizottsági vitája során. Mint tájékoztattunk, a szenátus úgy fogadta el az ANI-törvényt, hogy a jogi és emberi jogi szakbizottság együttes ülésen, Frunda György vezetésével elutasította az államfő javaslatainak jelentős részét, miután Băsescu visszaküldte a parlamentbe a jogszabályt az alkotmánybíróság kifogásemelés után.

„Frunda György úr álláspontja Románia érdekei ellen irányul, nem amiatt, hogy magyar, hanem mivel vélhetően rejtegetnivalója van neki is, és klientúrájának is” – fogalmazott csütörtök este Băsescu, aki arra figyelmeztetett, hogy az Európai Bizottság különös figyelemmel kíséri az ANI működését, és a jelenlegi törvény elfogadásának kedvezőtlen következményei lesznek.

„Románia jelentősen veszített hiteléből, annál is inkább, hogy a kihirdetett törvény – és ki kell hirdetnem a jogszabályt – lenullázza az ANI eddigi tevékenységét is” – fogalmazott Băsescu.

Frunda: igazam van, ha meggyőztem 115 szenátort

Frunda György „határozottan és megdöbbenéssel” utasította el az államfő vádjait. „Méltatlan gesztus ez egy államelnök részéről” – nyilatkozta pénteken a Mediafax hírügynökségnek az RMDSZ-szenátor.

Hangsúlyozta: nem egyedül fogadta el az ANI-törvényt, hanem 115 szenátor szavazott rá igennel, és csak ketten tartózkodtak. „Ez Románia szenátusának döntése” – szögezte le. Hozzátette: a felsőház emberi jogi bizottságának elnökeként mindig az alkotmány és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának tiszteletben tartása volt a célja, és a továbbiakban is az.

„Az elnök úr megtéveszti a közvéleményt mondván, hogy én javasoltam az ANI-törvény gyengítését, mivel a bevezetésre javasolt vagyonvizsgáló bizottságok egyrészt alkotmányellenesek, másrészt a kormány sem kérte ezek létrehozását, sőt, soha nem is léteztek, az ANI-nak soha nem voltak ilyen struktúrái” – fejtette ki Frunda György.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés