2009. december 03., 16:432009. december 03., 16:43
Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére, miszerint az Európai Néppárt (EPP) Traian Băsescu jelenlegi államfő melletti szavazásra ösztönözte a románokat, elvárva, hogy „néppárti tagpárt tagpárti jelöltet támogasson” - Markó megállapította: a Băsescut támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ valóban az EPP tagja, de a demokraták azelőtt a Szocialista Internacionáléből „igazoltak át”. Egyébként a PDL és a Szociáldemokrata Párt (PSD) programja között nincs lényeges különbség azon kívül, hogy az egyik baloldalinak, a másik pedig jobboldalinak mondja magát - mondta Markó.
Markó szerint a mostani európai néppárti véleményt akkor lehetne csak következetesnek tartani, ha például tavaly év végén, a parlamenti választások után ugyanígy felhívták volna a PDL figyelmét, hogy ne lépjen koalícióra a szociáldemokrata párttal, miközben az ugyancsak néppárti RMDSZ-t kinyomták a kormányból. Pedig előtte Băsescu szavát adta, hogy az RMDSZ ott lesz a kabinetben - emlékeztetett rá Markó.
Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének arra a nyilatkozatára, amely szerint Klaus Johannis csupán a „román kirakatpolitika eszköze”, Markó kifejtette: egy német nemzetiségű politikus esetleges kormányfői kinevezése óriási jelentőségű szemléleti áttörést eredményezhet Romániában. Ahelyett, hogy Tőkés ezt észrevenné, most mérgében „kirakatpolitikusnak” nevezi Nagyszeben polgármesterét, aki valóban német, sőt, a Német Demokrata Fórum elnöke, aki rendkívül jó városgazdának bizonyult, tehát már bizonyított.
Markó utalt arra, hogy fél évvel ezelőtt még Tőkés Lászlóval együtt tiltakozott székelyföldi nagygyűléseken a magyar intézményvezetők tömeges leváltása ellen. Tőkésnek érzékelnie kellene - mondta -, milyen radikális változást jelent önmagában is az a tény, hogy német nemzetiségű miniszterelnököt javasol a többség. Az RMDSZ elnöke méltányolja, hogy a liberális pártnak Johannisra tett javaslatát a PSD elfogadta. „Ezért egyértelműen Mircea Geoanát támogatjuk ebben az államelnök-választási versenyben, mert azt gondoljuk, hogy a jó oldalra állt, Basescu viszont elutasította ezt a szemléletváltást” - hangsúlyozta Markó.
Tőkésnek arra a megállapítására, miszerint Geoană „posztkommunista” párt jelöltje, Markó emlékeztetett: A PD-L és a PSD egyaránt a Nemzeti Megmentési Frontból származik, amely a kilencvenes évek elején valóban a Román Kommunista Párt utódpártja volt. Mindkét ember onnan jött, több más romániai politikushoz hasonlóan - mondta az RMDSZ elnöke, hozzáfűzve: ma mindenkinek azt kell eldöntenie, hogy mennyire fordult el ettől a múlttól. Markó szerint Mircea Geoană azáltal, hogy felvállalta Klaus Johannis személyét, az új szemléletet képviseli, Traian Băsescu viszont egy tekintélyuralmi, egynemű és központosított államot akar megerősíteni. „Ez engem nagyon is emlékeztet arra, ahonnan valamikor elindultunk” - mondta Markó Béla.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).