
Fotó: Haáz Vince
A kettős állampolgárság intézménye is hozzájárult az erdélyi magyarság lélekszámának csökkenéséhez – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában, amelyben a népszámlálás részeredményeinek ismeretében Bolgár György faggatta arról, hogy „hová lettek a magyarok Erdélyből”.
2023. január 04., 10:142023. január 04., 10:14
„1990 óta minden népszámlálás a magyarság létszámának csökkenését mutatja. De sosem volt még a csökkenés akkora, mint most” – fogalmazta meg a rádiós interjúban Markó Béla, aki úgy véli, ennek több oka is lehet.
Meglátása szerint az egyik ok: ahogy elkezd fogyni egy kisebbség, úgy nő az esély a lemorzsolódására is. A másik pedig az, hogy „demográfiailag is rosszul állunk; a magyarság már legalább egy generációval öregebb, mint a románok”.
„A népszámlálás szerint Románia összlakosságának 16 százaléka felsőfokú végzettségű, az ottani magyarok esetében ez viszont csak 12,9 százalék. Ez ijesztő.
– idézte a politikust a Klubrádió honlapján közzétett cikk.
„Az igazán nagy baj azonban, hogy az arányunk 1992 óta, egészen mostanáig nem csökkent. Most először azonban igen. Eddig 6,5 százalék körül volt, ez most hirtelen leesett 6 százalékra” – figyelmeztetett az RMDSZ exelnöke.
Persze olyan Európai Uniót és olyan román–magyar viszonyt akarunk, amiben ide-oda lehet mozogni. De ha ez a mozgás nagyrészt egyirányú, akkor ez pontosan odavezet, ahol most tartunk” – nyilatkozta Markó Béla, aki – mint ismeretes – soha nem támogatta a kettős állampolgárság intézményét.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
5 hozzászólás