Hirdetés

Markó Béla lépésről lépésre vonul vissza

Markó Béla a politikából való fokozatos viszszavonulásával magyarázta, hogy nem vállalt újabb frakcióvezetői tisztséget a szenátusban.

Krónika

2015. szeptember 02., 22:472015. szeptember 02., 22:47

A törvényhozás őszi ciklusának megkezdődésével az RMDSZ felsőházi frakciója kedden új vezetőséget választott, és a tisztséget eddig ellátó volt szövetségi elnök javaslatára Tánczos Barna Hargita megyei szenátor lett az új frakcióvezető. A szövetség hírlevele szerint Pataki Csaba a frakcióvezető-helyettesi, Klárik László a titkári, a szenátus állandó bizottságában pedig a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el.

Markó szerdán a Transindex hírportálnak azzal indokolta a frakcióvezetői posztról való lemondást, hogy amikor elhatározta, visszalép az RMDSZ elnöki tisztségéből, akkor azt is eldöntötte, hogy a politikából is fokozatosan viszszavonul. „Úgy gondoltam, hogy a visszavonulást lépésről lépésre kell megtenni” – nyilatkozta a portálnak a szövetség szenátora.

A politikus hozzátette, 2012-ben azért vállalt egy utolsó szenátori mandátumot, mert úgy gondolta, hogy fiatal kollégáinak szükségük lehet a tapasztalatára. „Most már úgy látom, hogy a kollégák megszerezték a kellő tapasztalatot, és úgy gondoltam, ideje átadni a szenátus frakcióvezetői tisztségét is” – mondta Markó.

Az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetősége változatlan maradt. Az új ülésszakban továbbra is a kolozsvári Máté András Levente látja el a frakcióvezetői tisztséget, Márton Árpád és Szabó Ödön képviselők frakcióvezető-helyettesek maradtak, míg Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő a frakció titkáraként folytatja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
Hirdetés
Hirdetés