Hirdetés

Maratoni ügyészségi kihallgatáson Udrea

Kedd este még javában tartott Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, Traian Băsescu korábbi államfő bizalmasa délben kezdődött kihallgatása az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA).

Balogh Levente

2015. február 10., 19:442015. február 10., 19:44

A kihallgatásra annak nyomán kerülhetett sor, hogy hétfőn a képviselőház szintén maratoni, késő estig tartó ülésen jóváhagyta a politikusnő elleni bűnvádi eljárást, illetve előzetes letartóztatásba helyezését. Az ülés azért nyúlt hosszúra, mert a DNA összesen hat kérést terjesztett az alsóház elé Udrea ügyében, a honatyáknak pedig egyenként mindegyik témakörben hagyományos módon, golyós szavazással kellett dönteniük.

A DNA két ügyben, egy számos volt minisztert is érintő szoftverbeszerzési panamában, illetve egy gyanús körülmények között a fejlesztési minisztérium pénzéből megrendezett ökölvívógála ügyében is korrupcióval gyanúsítja a volt minisztert.

Mivel a hatályos jogszabályok értelmében egy parlamenti mandátummal rendelkező korábbi tárcavezető ellen csak akkor indítható bűnvádi eljárás, illetve akkor tartóztatható le, ha ezt a parlament illetékes kamarája is jóváhagyja, a DNA mindkét esetben kérte a bűnvádi eljárás jóváhagyását, valamint a vizsgálati fogságba helyezés engedélyezését. Emellett az ökölvívógála témájában a nyomozás kiterjesztésének jóváhagyását is kérték, illetve azt, hogy a bírósági felügyeletről szóló döntést előzetes letartóztatásra változtathassák.

Elhallgattatási kísérletre panaszkodott a politikus

Udrea lehetőséget kapott arra, hogy a szavazások előtt kifejtse álláspontját az ügyekben. A szoftverbeszerzések kapcsán azt mondta: azok, akik közvetlenül érintettek voltak a DNA szerint az államkasszának jókora kárt okozó beszerzési eljárásban, szabadlábon vannak, a tranzakció kezdeményezői pedig megengedhetik maguknak, hogy Miamiban töltsék a téli ünnepeket.

Azt állította, hogy az összes érintett közül „csak az a két ember ült börtönben, akik nem voltak hajlandóak azt vallani, amit követeltek tőlük”. Szerinte előzetes letartóztatásba helyezésével csupán el akarják őt hallgattatni, mivel azok az igazságok, amelyeket kimondott, egyesek számára veszélyesek. Azt állította: visszaélés áldozata, amely mögött az „erőszakszervek” állnak.

„Alvilági” mozdulat

Felszólalásának végeztével Udrea furcsa gesztust tett, amelyet egyesek fenyegetésként értékeltek: belenézett az egyik kamerába, majd jobb kezének mutatóujjával megérintette az orrát. Egyes találgatások szerint ezzel az állítólag az alvilágban használatos mozdulattal üzent bizonyos érintetteknek, hogy nem menekülhetnek.

Ugyanakkor később Facebook-oldalán úgy magyarázta a gesztust, hogy egy számára kedves személlyel tudatta azt, hogy minden rendben. Később azt írta: tudomásul veszi a parlament döntését, és vállalja a sorsát, de immár nem az a lényeg, hogy vele mi történik, hanem az, „miként néz majd ki az a Románia, amelyet a háttérből önkényesen és okkult módon irányítanak, miután az igazságot eltiporták.”

Mint ismeretes, a politikusnőt egyrészt azzal gyanúsítják, hogy tudott exférje, Dorin Cocoş korrupciós ügyeiről, illetve az azokból származó jövedelemről. Terhére róják, hogy 2011-ben a fejlesztési minisztérium törvénytelenül vett részt egy ökölvívógála megszervezésében, amelyre európai uniós forrásokat költött, mintegy kétmillió lejjel károsítva meg ezzel a tárca költségvetését, mivel az EU utólag nem volt hajlandó elszámolni és finanszírozni a sportesemény megszervezésére költött összeget.

Emellett azzal is meggyanúsították a politikusnőt, hogy egy üzletembertől hárommillió lejt követelt a gála támogatására a minisztériummal fennálló szerződései folytatásáért cserébe. Kedden már az került nyilvánosságra, hogy Udrea vezetése alatt a minisztérium által meghirdetett pályázatokon győztes cégeknek a projekt értékének tíz százalékát kellett a tárca vezetőinek kifizetniük.

A DNA a kilenc volt minisztert érintő szoftverbeszerzési panama, a Microsoft-ügy kapcsán is meggyanúsította Udreát. Ebben az ügyben a politikusnő volt férje, Dorin Cocoş is a gyanúsítottak között van, mivel a DNA szerint ő közvetített a számítástechnikai cégek és a politikusok között. A DNA szerint egy, az ügyben szintén érintett üzletember, Dinu Pescariu vallomásában azt mondta: Udrea 2013-ban félmillió eurót kért és kapott több részletben tőle annak fejében, hogy „elsimítsa” az ellene zajló nyomozást.

Ráadásul az újabb vádak szerint Cocoş azért kapott kilencmillió eurót két üzletembertől, hogy Udrea miniszterként járjon közben a kormánynál a szoftverszerződések megkötése érdekében. Ennek nyomán befolyással üzérkedés, pénzmosás és a vagyonbevallása meghamisítása miatt kezdeményezték Udrea letartóztatását. Másrészt azzal is vádolják, hogy megsértette a január 29-én elrendelt bírósági felügyelet szabályait.

Mint ismeretes, Udrea azt állítja, hogy a DNA-akciók mögött valójában Florian Coldea tábornok, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ügyvivő igazgatója áll, aki így kíván bosszút állni rajta azért, mert a SRI mellett „alternatív információforrásként” szolgált Traian Băsescu volt államfő számára.

Udrea szerint Coldea félmillió eurót követelt exférjétől a kormányhoz közel álló România Tv hírcsatorna számára, és azzal is megvádolta, hogy beavatkozott az államfői kampányba Klaus Johannis oldalán. A SRI-t felügyelő parlamenti bizottság hétfőn öt órán keresztül hallgatta meg Coldeát, és arra a következtetésre jutott, hogy a vádak alaptalanok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés