2010. július 07., 10:232010. július 07., 10:23
Bár a Székelyföldön már levonult az ár, az Olt bizonyos szakaszain, Hargita megyétől Kovásznán és Brassón át Szeben megyéig fenntartják a sárga szintű riasztást. A legnagyobb gond továbbra is Galacon van, ahol a Duna elárasztással fenyegeti a várost. A vízügyi hatóság szerint a folyamon szombaton tetőzik az áradás, 687 centiméterrel, ami 24 centiméterrel magasabb, mint az eddigi legnagyobb, 2006-os árvíz idején mért szint. Vasile Blaga belügyminiszter tegnap reményét fejezte ki, hogy a jelenleg is megerősítés alatt álló gátrendszer kibírja a Duna nyomását. Közben tűzszerészeket küldtek a gát egyik szakaszára, hogy – amennyiben szükséges – Galac megmentése érdekében robbantással nyissák meg annak egyik szakaszát, hogy a víz a környező földeket öntse el. A helyszínre ellátogatott tegnap Traian Băsescu államfő is, aki közölte: a gát az egyetlen megoldás Galac megmentésére. A Botoşani megyei katasztrófavédelmi hatóság ülésén tegnap Emil Boc miniszterelnök is részt vett. Eközben Ion Ilescu volt államfő parlamenti vizsgálatot követelt az árvízvédelmi előkészületek elmulasztása felelőseinek megnevezésére. A károk elhárításában Magyarország is segédkezik: Budapestről tegnap nagy teljesítményű szivattyúkat, áramfejlesztőket, ezek működtetéséhez szükséges egyéb eszközöket és felszereléseket küldtek az árvíz sújtotta romániai területekre.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).