
Képünk illusztráció
Fotó: Police.hu
Az elmúlt 24 óra leforgása alatt nagyjából 13 000 olyan román állampolgár lépett be Románia területére, aki nincs beoltva koronavírus ellen, ráadásul PCR-teszt negatív eredményét sem mutatta fel, így karanténba kellett vonulnia – jelentette be vasárnap este Lucian Bode belügyminiszter.
2021. december 20., 10:262021. december 20., 10:26
A tárcavezető a B1 Tv műsorában elmondta, egy nap leforgása alatt 120 ezer ember lépett be az országba, közülük 80 ezren Magyarország irányából érkeztek.
Bode arról is beszélt, nem érti, miért jönnek haza teszt nélkül az emberek olyan körülmények között, hogy amikor majd visszatérnek azokba az országokba, ahol dolgoznak, el fogják végezteti a tesztet.

Torlódás alakult ki a csanádpalotai és a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán vasárnap délelőtt – közölte a magyar rendőrség a honlapján.
„Lelkileg megértek mindenkit, aki itthon akarja tölteni az ünnepeket. Azt viszont nem értem, miért jön úgy, hogy tudja, nincs beoltva, de PCR-tesztje sincs, és akkor csodálkozik a határon, hogy karanténba küldik.
– fogalmazott a belügyminiszter.

A karácsonyi szabadságok idején hazalátogató, külföldön élő románok tömeges érkezésére számítva erősítést vezényeltek a legforgalmasabb határátkelőkhöz – közölte pénteken a román határrendészet.
Egyúttal arra figyelmeztette az érintetteket, hogy büntetőeljárás indul azok ellen, akik nem tartják be a karantént. „Mindenkitől felelősségteljes magatartást várok, mivel az állami intézmények tenni fogják a kötelességüket” – szögezte le Lucian Bode.

Frissítette pénteken az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi szempontból kockázatos országok listáját.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!