Hirdetés

Májustól változnak az ukrán menekültekre vonatkozó szabályok, kötelező a munkavállalás és a gyerekek taníttatása

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

A bukaresti csökkentette az ukrajnai háború miatt az országban menedéket kereső külföldiek lakhatási és étkezési támogatását, a segélyezés feltételéül pedig megszabta, hogy a menekülteknek munkát kell vállalniuk, valamint gyerekeiket iskolába kell íratniuk.

MTI

2023. április 27., 08:292023. április 27., 08:29

A szerdai kormányülésen elfogadott határozat szerint az egyedülálló menekültek havi 750 lej, a háború elől menekülő családok pedig havi 2000 lej lakhatási támogatást kaphatnak év végig. A lakhatási támogatás eddig kétszerese volt ennek az összegnek, de nem a menekült, hanem az őt befogadó szállásadó kapta. A menekültenként járó havi 600 lejes étkezési támogatás összege nem csökken, de csak az átmeneti védelem igénylését követő első négy hónapban vehető igénybe, azt követően, 2023 végéig Románia csak a menekültek elszállásolásához nyújt költségvetési támogatást.

Az átmeneti védelem igénylését követően a támogatás csak egy hónapig jár automatikusan, azt követően csak a munkát vállalók jogosultak a segélyre.

Hirdetés

A második hónaptól kezdődően a negyedik hónap végéig az is elegendő, ha a menekült álláskeresőként nyilvántartásba vétette magát valamely megyei (fővárosi) munkaerő-elhelyező ügynökségnél, az ötödik hónaptól kezdődően már csak a munkaszerződéssel rendelkezők kaphatnak lakhatási segélyt.

A támogatás másik feltétele az, hogy amennyiben a menekültek gondozásában kiskorú gyerekek vannak, írassák őket iskolába, vagy amennyiben ez nem lehetséges, valamely – a hatóságok, civil szervezetek, vagy az UNICEF által szervezett – közösségi oktatási programba.

Az ukrán menekültek segélyezését érintő változások május elsejétől lépnek életbe.

korábban írtuk

Cărbunaru: a kormány továbbra is gondoskodik az ukrajnai menekültekről, kiszámíthatóbbá teszik a költségtérítést
Cărbunaru: a kormány továbbra is gondoskodik az ukrajnai menekültekről, kiszámíthatóbbá teszik a költségtérítést

A kormány ugyanúgy gondoskodik az ukrajnai menekültekről, mint eddig, nem változtatott a hozzáállásán – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dan Cărbunaru.

A román állam tavaly március óta támogatja a területén maradt ukrán menekültek elszállásolását és étkeztetését, de a segélyt eddig nem a menekültek kapták kézhez, hanem szállásadóiknak térítették meg, menekültenként és éjszakánként 50 lejes tarifával. A tavaly márciusban bevezetett támogatási rendszerben – befogadott menekültenként – napi 20 lejes étkezési költséget is megtérített a szállásadóknak a román katasztrófavédelem.

Amint arról korábban írtunk, az „50/20-as programként” emlegetett támogatásra vonzó pénzkereseti lehetőségként tekintettek a kiadó lakással rendelkező ingatlantulajdonosok. Sokan áttértek a menekültek befogadására, ennek eredményeképpen egyes városokban hiány keletkezett az olcsó albérletekből, és jelentős volt a drágulás az albérletek piacán. Az új szabályozás indoklása szerint az egy éve kezdődött, most átalakított támogatási program már napi 352 ezer euróba került a román költségvetésnek.

korábban írtuk

Már több mint négymillió ukrajnai menekült érkezett Romániába
Már több mint négymillió ukrajnai menekült érkezett Romániába

Meghaladta a négymilliót az orosz invázió tavaly februári kezdete óta Romániába érkezett ukrajnai menekültek száma – jelentette be hétfőn a román határrendészet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
Hirdetés