
A romániai magyar pártok vezetői egyöntetűen amellett foglaltak állást, hogy Victor Pontának távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből az ellene indított bűnvádi eljárás miatt.
2015. június 08., 17:162015. június 08., 17:16
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke „komplikáltnak” nevezte Ponta helyzetét. A politikus a Maszol.ro portálnak azt mondta: a miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mintha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást.
A miniszterelnök távozása mellett teszi le a garast Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Biró a Krónika megkeresésére hétfőn úgy vélekedett: a miniszterelnöki tisztséget betöltő politikusnak olyan személynek kell lennie, akit még hírbe hozni sem lehetne hasonló ügyekben.
„Amikor más, hasonló, hozzánk közelebb álló esetekben történt ilyesmi – például a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai polgármester ellen fölmerült korrupciós gyanú kapcsán –, akkor az elöljárókat felfüggesztették a tisztségükből. Ezért azonos mércével kellene minden hasonló ügyet mérni, és a miniszterelnöknek távoznia kellene. Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, de nem szabad kettős mércét használni” – szögezte le Biró.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónika kérdésére szintén úgy vélekedett: Pontának le kell mondania. „Ugyanaz a helyzet, mint a plagizált doktori disszertációja esetében. Akkor – igaz, elég hosszú idő után – belátta, hogy nem tartható fenn az addigi állapot, és lemondott a doktori címéről. Úgy gondolom, előbb utóbb ebben az ügyben is megroppan, és le kell majd mondania. Szerintem erre viszonylag hamar sor kerül majd” – vélekedett az EMNP elnöke.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!