Madárvész Mezőkirályfalván

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Szigorítanak a baromfi-értékesítési szabályozáson a hatóságok A baromfi-értékesítésre vonatkozó szabályozás jelentős módosítását tervezi a madárinfluenza terjedése miatt a kormány, amely egyúttal növelné az állat-egészségügyi előírásokat megszegő baromfineveldékre kiróható bírságokat. Romániában immár 115-re emelkedett a gócpontok száma: a madárkór H5-ös vírustörzsével fertőzött baromfikat fedeztek fel a Maros megyei Mezőkirályfalván, valamint Bukarest 1-es számú kerületében is.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. május 30., 00:002006. május 30., 00:00

Napról napra több gócpontot fedeznek fel az országban a madárinfluenzával immár harmadik hete küzdő hatóságok, amelyek tegnaptól a csupán gyanús eseteket is azonnal fertőzöttként tartják nyilván. Adrian Þibu, a mezőgazdasági minisztérium szóvivője közölte, az országban 115 madárinfluenza-gócpontot fedeztek fel a kór május 12-i felfedezése óta, és az illetékeseket aggodalommal tölti el, hogy egyre több megye kerül fel a fertőzött régiók listájára. Felütötte a fejét a vírus Gorj és Argeº megyében – utóbbiban éppenséggel a megyeszékhelyen, Piteºti-en is –, valamint a Iaºi megye Satul Nou településén. Utóbbi helységben kiderült, hogy egy helyi parasztgazdaságban már két hete hullanak a baromfik, ám a hatóságok csak most szereztek minderről tudomást, a gyorstesztek pedig kimutatták a H5-ös vírustörzset az elpusztult aprójószágokban. Bákó megyében már 14 gócpontot tartanak állat-egészségügyi vesztegzár alatt. Továbbterjed a madárkór Erdélyben is: a Maros megyei Mezőkirályfalván tegnap immár a harmadik gócpontot azonosították, miután korábban Segesváron és Héjjasfalván jelent meg a vész. A települést ugyancsak állat-egészségügyi karantén alá helyezték, kijáratainál fertőtlenítőpontokat létesítettek, a faluból pedig tilos élő állatot kivinni, a lakosok szabad mozgását azonban nem korlátozzák. Emellett Bukarest újabb kerületében, az 1 es számúban is találtak elhullott baromfit, mégpedig éppen a Két kakashoz címzett vendéglő közvetlen közelében fekvő Lonea utcában. Andrei Chiliman kerületi polgármester rendelete nyomán a csendőrség és az állat-egészségügyi hatóságok mintegy száz háztartást érintő, fertőtlenítőpontokkal ellátott védelmi övezetet létesítettek, itt neki is láttak a baromfiállomány kényszervágásának. Eközben Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő az országos járványügyi válságstáb ülése után felszólította az illetékes hatóságokat, hogy rójanak ki szigorúbb büntetéseket az álla-tegészségügyi előírásokat áthágó romániai baromfitelepek tulajdonosaira. A kormány azt tervezi, hogy magánszemélyek ezentúl kizárólag állat-egészségügyi engedéllyel hozhatnak forgalomba élő szárnyast vagy baromfitermékeket, eddig ugyanis elegendő volt, ha önkormányzati jóváhagyással rendelkeznek. Időközben az ellenzéki Szociáldemokrata, illetve Nagy-Románia Párt szenátorai beterjesztették egyszerű, Flutur influenzája elnevezésű indítványukat a felsőházban, amelyben többek között a liberális mezőgazdasági miniszter menesztését követelik a madárvészjárvány elharapózása miatt. Ugyancsak a felsőházban tett politikai nyilatkozatában Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor a hírszerző szolgálat átalakítását követelte, szerinte ugyanis a SRI által a madárkór keletkezése ügyében közzétett – később a kormány és számos szakértő által is cáfolt – „amatőr és felületes” jelentés súlyos károkat okozott Románia nemzetközi megítélésének.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni