
Hétfőn nevezi meg közös államfőjelöltjét a román Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) – jelentették be tegnap a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) alkotta választási szövetség vezetői.
2014. augusztus 06., 19:332014. augusztus 06., 19:33
Klaus Johannis, a PNL elnöke elmondta, már aznap megkezdődik az „előkampány\", amelynek keretében hozzálátnak az államelnökjelölt indulásához szükséges támogató aláírások összegyűjtéséhez.
Nagyszeben polgármestere nem titkolta, hogy reményei szerint ő lesz a román jobboldali alakulatok közös jelöltje, a PDL által korábban nevesített Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszter ugyanis a közvélemény-kutatások szerint jóval kisebb esélyekkel mérkőzhetne meg a második fordulóban Victor Pontával, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjével.
„Az emberek változást akarnak a jelenlegi gyenge kormányzáshoz képest, amelyet éppen a miniszterelnök jelképez. Az általunk képviselt új, friss megközelítés képes megteremteni a várt változást\" – jelentette ki Johannis, miközben Vasile Blaga PDL-elnök is úgy vélekedett, hogy a pártszövetség jelöltje a Ponta-kabinet gyenge teljesítménye miatt fogja megnyerni a novemberi megmérettetést.
Amelyen egyébként már több mint tízen jelezték indulásukat valamely párt színeiben vagy függetlenként. A jelöltek köre szerdán Monica Macovei volt igazságügyminiszterrel bővült, aki tegnap jelentette be, hogy függetlenként száll be a Cotroceni-palota meghódításáért folytatott küzdelembe. A PDL európai parlamenti képviselője meggyőződésének adott hangot, miszerint egyedül ő képes legyőzni Victor Pontát, ugyanakkor cáfolta, hogy indulásával megosztaná a román jobboldalt.
Döntésével egyébként Macovei várhatóan elveszíti a PDL-ben betöltött tagságát, Blaga ugyanis már tegnap leszögezte: függetlenként történő indulása miatt az euroképviselő „saját magát helyezi párton kívülre\".
Macovei egyébként korábbi legfőbb pártfogójának támogatását is elveszítette, Traian Băsescu elnök ugyanis már kedden bírálta az exminiszter beharangozott államfőjelöltségét. Băsescu tisztességtelenséggel és jellemtelenséggel vádolta az EP-képviselőt amiatt, hogy Macovei korábban helytelenítette az államfő és Ponta által kötött együttműködési megállapodást. Az államfő szerint éppenséggel Monica Macovei a karrierista, újabb brüsszeli mandátuma biztosítása érdekében politikai kompromisszumokra kész politikus, aki megosztja a jobboldali szavazótábort.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!